Egy technofób informatikus, médiapesszimista újságíró (ego)blogja

Hónap: 2024 május

Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete

Ezt a könyvet a szerző még 1997-ben írta, amikor én érettségiztem, hogy mikor jelent meg először magyarul, rejtély. Ha nagyon meg akarnám határozni a témáját a „boldogság” fogalmat veti össze benne az általa konstruált „flow” fogalommal, és ilyenkor mindig kiderül, hogy nem ugyanaz a kettő. Szellemileg igénytelen emberek bamba boldogságban leélhetnek egy életet, anélkül, hogy megtapasztalnák, hogy mi a flow, ami Csíkszentmihályi szerint az élet lényege, hát erre tényleg nem tudom, mit mondjak. Talán azt, hogy nem kellett volna már fiatalon végigolvasni a világirodalom legjavát, mert így csak egyre szarabb könyvekbe botlik az ember idővel, egy kicsit ADHD-s lesz, mert azt a flow-t, amit fiatal korban ezeknek az olvasása (és az agyban való rekonstruálása) keltett, már nem hozza vissza semmi, csak valami még ütősebb könyv, ha ezeket a droghoz hasonlítanánk. A dózis növelhetetlen, a narkós egyre hígabb löttyöket kap, amibe belehalni nem tud közvetlenül, csak ha, mondjuk, dühében magára borít egy méretes könyvespolcot. Itt van megint Bödőcs: csinált egy „Így írtok ti”-féle könyvet (Addig se iszik), eszembe nem jutna, ez is egy menekülési útvonal, ha valakinek 9 év magyar szak nyomja a vállát. Nem lehet boldog az, aki már kezdetben olyan magasra rakja a lécet, hogy azt soha megugorni nem fogja, ír néhány jól sikerült blogbejegyzést, amely műfaj felett elhaladt az idő, kevesebbet nyomnak a latba, mint a napi hírek, nem, mintha azokat nagy kunszt lenne megírni. Igazából a flow nemcsak ezekből eredhet, hanem olyasmiből is, mint a sport, én jelenleg a nordic walkinggal szimpatizálok, több okból is, amit itt most nem fejtek ki. A túrázások fiatalabb koromban adtak flow-szerű élményt, mondom, hogy „-szerű” Csíkszentmihályi szerint egy skizofrén nem élhet át flow élményt, szerintem pedig kivételes helyzetben igen, aztán kénytelen olyan pótlékokkal beérni, mint csavargás, túrázás, nordic walking, stb. Erősen „B oldal” jellegű ez a bejegyzés, Csíkszenmihályi szerint az emberi boldogság U alakú, 45 évesen vagyunk középen, 46-tól felfelé kezd elindulni az elégedettségünk. Meglátom. (A vak is azt mondta.)

A könyvben a szerző még olyan paradoxonokkal is foglalkozik, mint a munka problémája: szinte senki se szereti csinálni, de nélküle még boldogtalanabb az ember. Vagy az egyedüllét is rosszul hat ránk, inkább a család (akármilyen is az), vagy méginkább a barátok társasága az öröm forrása, inkább, mint a család, már akinek vannak barátai, persze, a skizofréneknek nem sok akad, és az is milyen… hagyjuk már… még a sorstársak is kikezdik egymást, ha arról van szó, vagy azt kapták utasításba. Skizofrénnek lenni, akit még a skizofrének is kiközösítenek… hát, nem túl kellemes élethelyzet, ennyit mondhatok.

Ingoványos talajon

Kép: Szeifert Natália, Twitter

Kép: Szeifert Natália, Twitter

A napokban szembesültem azzal, hogy az rpgmaker.net szervere leállt, és nem is nagyon igyekszenek az újraindításával. A b2evolution, amit egy időben preferáltam a WordPress-szel szemben (a WordPress unalmas volt), szintén bemondta az unalmast. Úgyhogy, ami most látható a képernyőn, a kedvenc WordPress sablonom, vagyis a Twenty Eleven*, ami már egy jó régi kreálmány, de még mindig a kedvencem maradt.

  • Végül Lovecraft sablon lett, tisztelegve a maestro előtt is, meg amúgy egy fokkal kezelhetőbb, mint a Twenty Eleven. Én már nem fogok belenyúkálni a php kódba, hogy használható sablont állítsak elő, inkább fogok egy készet, és azzal dolgozom. Bár azt a hegyes tájat, ami a fejlécben szerepel, lehet, idővel megváltoztatom. Vagy nem. Ahogy php-zni, grafikázni sincs kedvem.

Az lenne a legjobb, ha most beszámolhatnék valamiről, amit olvastam vagy amivel játszottam, vagy valamiről, amit én hoztam létre, helyette nem tudok másról beszámolni, minthogy leszoktam a dohányzásról és az alkoholról. Hazaköltöztem a szüleimhez, napjaim megint csavargással telnek, mint mielőtt még nem volt munkám (most sincs olyan igazi, csak le van papírozva, hogy bejárok, de nem).

Sajnos, nem bírok már olyan korán kelni, mint régebben, komolyabb (vagy komolytalanabb) munkalehetőség eleve kizárva, érjük be azzal a magyarázattal, hogy depresszió, eddig még rákot nem diagnosztizáltak, pedig sok orvosnál megfordultam, és vizsgálaton átestem. Nem zárható ki az sem, szerintem, hogy valami fertőzést vagy mérgezést kaptam a pszichiátrián (véletlenül vagy szándékoltan), csak sajnos nem tudom bizonyítani, ez addig marad spekuláció.

Kurvaszar gyógyszer a parnassan, amit kapok, még lök egy lapáttal a depresszióra, és az egyéb egészségügyi problémákra, leszokni róla, ha nem is lehetetlen, nagyon nehéz, szóval még így bűvészkedni sem lehet vele, hogy egyszer beveszem, máskor pedig nem. A reagila, ami az orvosi folklórban úgy él, hogy „aktivizál”, „pörget”, sőt „javítja a kognitív funkciókat”, szintén egy szar, a felét sem szabad elhinni ezeknek.

Igazából miért szoktam le ilyen hirtelen a dohányzásról és az alkoholról? Amíg az ember testileg egészséges, gyilkolhatja magát, poénra veheti ezeket, de nekem, ha már inkább a szenvedés felé billen a mérleg, nem csinálom csak a szokás kedvéért. Jelenleg gyomorbántalmaim vannak, tüdőgyulladás, kezdődő asztma, úgyhogy én úgy döntöttem, hogy kiszállok ebből az egész dohány- és alkoholbizniszből.

Igazából untam is már, de nemcsak ezt, mindent. A dohányzás ellen még hordom a nikotintapaszt, az alkohol ellen elkerülöm a kocsmákat, és a szüleim házában húzom meg magam, hogy elkerüljem a kísértés gyanúját is. Aztán, ha jobban leszek, remélem, tudok írni majd másról is, mint magamról, ha nem leszek jobban, úgyis mindegy. Igazából nem látom a kivezető utat, de sokan nem látják a sorstársak közül.

Ez az a helyzet, amikor az ember nincs rászorulva egzisztenciálisan, hogy olyan alantas munkát végezzen, mintha fogyatékos lenne, de mással se tudja lefoglalni magát (hatnak a gyógyszerek), meg különben sem fogadná el a társadalom, ha másba kezdene, mint diliseknek való munkák. Az ember végül egyedül marad, és egyaránt döngöli a földbe a pszichiátria, a sajtó, a társadalom, és a „segítői” gárda.

A hivatásos segítők nagy hangsúlyt fektetnek rá, hogy érzékeltessék veled, hogy egy senki vagy, sorstárs segítőkről pedig hallani is akarnak, akikben (érintettségük okán) még él valami empátia-féle. Mindenhol a termelés, a norma, és a munkaerő kizsigerelése megy, a „védett munkahely” annyiban „védett”, hogy megakadályozza, megvédje onnan a társadalomba való kilépést, mégoly alacsony szinten is, mint pl. árufeltöltő vagy takarító, amik a skizofrének számára sztárfoglalkozást jelenetenek.

Dr. F. Batmanghelidj: A tested vízért kiált!

Nem beteg vagy, csupán szomjazik minden sejted, a szomjúságot ne gyógyszerekkel kezeld!

Nemrégen olyan rosszul éreztem magam, hogy meg kellett innom egy másfél literes ásványvizet, hogy valamivel jobban legyek. Ilyet életem 45 éve alatt, asszem, nem csináltam, úgyhogy rögtön be is ugrott, hogy ott van az asztalomon Dr. F. Batmangelidj könyve: A tested vízért kiált! Egy iráni orvosról van szó, aki egy gyógyközpontot akart létrehozni Iránban, és akit az iráni „forradalmi” kormány börtönbe záratott,. Minden rosszban van valami jó – szokták mondani, mivelhogy – gyógyszer híján – vízivást rendelt el Batmangelidj a betegeinek, ami hatásosnak bizonyult, és ebből kiindulva jött rá, hogy a vízivás egy csomó mindenre gyógyír – gyomorbántalmak, magas vérnyomás, elhízás, stb. Amikor Dr. Batmangelidj börtönben volt még, iráni lapok publikálták az eredményeit, majd nemsokára szabadulhatott, és meg sem állt Amerikáig. Eredményeit folyamatosan folyóiratokban közölte, de nem mindig találkozott értő közönséggel az orvosi szakma részéről. Könyvében valamiféla paradigma-eltolódást, sőt paradigmaváltást emleget, ez az 1995-ös kiadás óta sem következett be. Ettől még értékes könyvnek tartom. Abból indul ki, hogy a tea, a kávé, az üdítők, az alkoholok folyadék jellegük ellenére inkább vízhajtó tulajdonságúak, hamar átrohannak a szervezeten, és inkább dehidratálják azt. A víz valamivel tovább marad a szervezetben, és az emberi test és agy, aminek nagyrésze víz, így megfelelő „kenőanyaghoz” jut (talán ezt a szót használta valahol a szerző). A vízivó kúrát ajánlott kiegészíteni kisebb-nagyobb sétákkal, hogy meglegyen a testmozgás is, sőt, a sóbevitelt is ajánlja. (Nemhiába van az, hogy 1-1 infúzió-kúra után (amiben csak víz és só van, szinte újjáéled a beteg. A placebo-hatásthoz is nagyban hozzájárul, hogy a placebot vízzel veszik be, a szerző szerint. Köszönő levelek sokaságát csatolja Batmangeldij 1-1 fejezethez, amiből a módszeréről értesült páciensek beszámolói olvashatók, és leírják, mi mindenben volt segítségükre a módszer. Én, a magam részéről még csak pár napja folytatom az intenzív vízivást, a dohányzásról való leszokással együtt. Konkrét eredményem még nincsen. Illetve „mintha” jobban érezném magam néha, de azt még nem merem teljes egészében kijelenteni, hogy alapvetően változott meg minden. Mindegy, mostanában gyakran érzek szomjúságot, amit általában vízzel csillapítok. Ennyi. A borító ne riasszon el senkit a könyv olvasásától, kívánok mindenkinek javulást, aki szükségét érzi, és megfelelően dehidratált mostanra. Tudom, ez a bejegyzés nem feltétlenül illeszkedik bele a blog koncepciójába, illetve pont olyan írások kerülnek fel mostanában, amelyek elfedik az eredeti koncepciót, bár, szerintem belefér ez is, az is, maximum megváltoztatom a nevét és a leírását. Kommunikáció szakon megszokhattuk, hogy az „irodalom” jórészt az irodalomtudományé, és az egyéb írott könyvek tartoz(hat)nak a kommunikáció- és médiatudomány vizsgálódási tárgykörébe (is). Mármint, ha nagyon akarom, és meg tudom indokolni. Ez az orvosi paradigmaváltás, amit a könyv boncolgat, érdekes kiindulópont lehet ehhez. Bár sok elutasításban részesült, talán egyszer felfigyelnek rá jobban, és bekerül az őt megillető helyre. Illetve nálam már bekerült. A bonyolult problémák megoldása néha a legegyszerűbb eszközökben rejlik.

Batman & Robin (JRPG)

Érdekes módon a Batman-t mindig valami irodalmi alkotás-félének gondoltam, pedig nem az. Spekulatív fikció, ami érdekes módon a kommunikáció tudományának a látókörébe esik, de nem az irodalomtudományéba. Ez is egy h#lyeség, de így van. További érdekessége, hogy a szuperbűnözőket Gotham városában elmebetegként kezelik, és az Arkham Asylumban tartják fogva, elvileg. Tehát, aki a társadalom ellen tör, az a legenyhébb esetben is megalomán, veszélyes bűnöző, és kezelésre szorul. (Más kérdés, hogy nem ritkán kiderül, hogy Batman-nek is van „beütése”, ez nem egyszer történet tárgya, a „Sötét Lovag” jelzője erre is utal(hat) diszkréten. Bár általában csak a szülei halálát éli újra meg újra át poszttraumatikus szindrómaként, de ezt már néha hallucinációs szintre emelve (pláne ha kap egy jókora adag cuccot), de ezt most zárjuk is itt le.

Inkább örüljünk, hogy itt van nekünk a Batman & Robin, ám ha (tű)pontosak akarnánk lenni, hozzácsaphatnánk, hogy „& Joker & Harley Quinn”, a történet szerint Joker a hónapban már harmadszor szökik meg a zárkájából, ezúttal segítőket is toboroz magának. Akikre emlékszem, a teljesség igénye nélkül: Mr. Freeze, Poison Ivy, Clayface, Killer Croc, Scarecrow, bár lehet, hogy ez a teljesség igényével volt. Ezt az 5 ellenfelet kell likvidálnunk + Jokert + néha a kotnyeles Harley Quinnt, így tehát megvan a 7, ami a leírásban szerepel. A fáma szerint a játék 10 nap alatt íródott 2010 június 11 és június 21 között, de mindig újabb és újabb pótlások és javítások jöttek hozzá, pl. 2011 januárjában, és 2014-ben is, kétszer. Szóval az a 10 nap nem 10 nap volt, de ne bolygassuk meg a hagyományos mendemondát ennyire.

Tehát maga a játék a már elszökött szupergonosz és elmebeteg bűnözők begyűjtésére koncentrál, a Denevérbarlangból indulunk, és egy képernyőn keresztül választjuk ki, melyiküket szeretnének levadászni. Teljesen ránk van bízva, milyen sorrendben haladunk, Alfréd segítségével a közben kapott pontokért gyógyító tárgyakat készíthetünk, vagy választhatunk a Denevérbarlang kosztümjei, és övről indítható fegyverei közül, amik a bumeráng változatos formáit képviselik,  bár én nem igazán használtam őket a játék során. A szuperbűnözőket a rájuk jellemző környezetben, kisebb-nagyobb kergetőzés után (remélhetőleg) sikerül elkapnunk, és ezzel vége is lenne a játéknak, ha ezután nem bújhatnánk egy újítás segítségével Joker és Harley Quinn bőrébe, lejátszva az előzményeket, azaz a sikeres szabadulást és szabadítást.

Ez már egy teljesen más taktikát igénylő, igazi labirintus-játék, megszökni a kóterből, néha eléggé fárasztó megoldások árán sikerül csak kiszabadulni (ami, mint tudjuk, teljesen felesleges, mert Batman már rég összegyűjtötte a díszes társaságot). De akkor is, divat ma Joker bőrébe bújni Jokerrel azonosulni, legjobb példa erre a Joker film, aminek folytatást is terveznek, és kisebb kultusz övezi a filmet a mai napig, és a kék hajú animés gyerekeket egy időben fel is váltották a zöld hajú Joker-frizurás kis lázadók, akik egy elmebeteg tömeggyilkost éltettek, valamilyen érthetetlen okból. Valami ellen lázadni kell, ha más nem, Batman ellen, hiszen szinte véletlen, kiből lesz szuperhős vagy szupergonosz, a különbség nüansznyi mai világunkban.

Írhattam volna kereskedelmi játékokról is, úgymint Batman – Arkham Asylum vagy Batman – Arkham Knight, de az elsőről részben írtam is már a megboldogult Skizofrénia undergroundon, a másodikat pedig még nem játszottam végig… Így marad ez a JRPG, ami annyit jelent, hogy japán stílusú szerepjáték, és egy ősrégi műfaj, míg a többi említett játék real-time akció-kaland… Hát, lehet, azokról is írok valamit, bár, úgy tűnik, nem mindenkiben idéz(nek) fel jó emlékeket ezen játékok…

Batman & Robin – Slime Salad

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén