Ez egy szöveg alapú űrkereskedelmi, űrkalózos stratégiai és kaland elemeket is tartalmazó játék. Egy 16 bolygóból álló rendszerben kell kalandoznunk, a bolygókon lévő feladatokat és küldetéseket elvégeznünk, és közben kereskednünk. Előszörre elkeserítően összetettnek és bonyolultnak tűnt a játék, a véletlenszerűen generált bolygótérképen nehéz volt eligazodni, de aztán végül örülök, hogy nem hagytam ki, szerintem eléggé esélyes az idei Spring Thing Festival legjobbjának a címére. Végül is könnyen kitalálható, de az egésznek annyi a kulcsa, hogy megtaláljuk a bolygót (a véletlenszerű térképen), ahol tudunk mindenfélével kereskedni, és a készleteinket feltölteni. Innen már csak idő kérdése (és néhány mentésé), hogy mikor teszünk szert akkora erőre és felszereltségre, amivel sikeresen felvehetjük a küzdelmet a zsarnokkal. A játék végcélja, hogy legyőzzük a galaxis zsarnokát, ha ez sikerült, szépen véget is ér. De addig jópár küldetést és feladatot kell végrehajtanunk. Vagyis, jó, ha végrehajtjuk, nem muszáj mindenkit legyőzni. Az ellenfelek és a játékban fellelhető tárgyak száma nem olyan nagy, hogy gondot okozna kezelni őket egy kis gyakorlás után. Most, hogy sikerült megcsinálni, azt mondom, mindenkinek ajánlott, nem egy ördöngösség a megoldása, és remek szórakozást ígér a végigvitele.
This is a text-based game with space trading, space pirate strategy and adventure elements. We have to adventure in a system of 16 planets, complete tasks and missions on the planets, and trade in the process. At first, the game seemed frustratingly complex and complicated, it was hard to navigate on a randomly generated planet map, but then finally I’m glad I didn’t miss it, I think it’s quite a chance for the title of the best at this year’s Spring Thing Festival. It’s easy to guess after all, but the key to it all is to find the planet (on a random map) where we can trade all sorts and replenish our stocks. From here, it’s only a matter of time (and some rescue) when we’ll gain the strength and equipment to successfully fight the tyrant. The ultimate goal of the game is to defeat the tyrant of the galaxy, if it succeeds, it will end nicely. But in the meantime, we have a few missions and tasks to complete. I mean, it’s good to do it, you don’t have to beat everyone. The number of opponents and items in the game is not so large that it would be a problem to handle them after a little practice. Now that you’ve managed to do it, I say, recommended to everyone, it’s not a vicious solution and it promises great fun to go through it.