Egy sötét éjszaka. Mit tehet az ember? Ha történetesen egy erdőben van, és egy kis kunyhóban menedékre talál, örülhet, hogy legalább az elemek ellen védve van éjszakára. Egy félig átfagyott ember szintén befut éjszakára a kunyhóba. Már nincs teljesen magánál a hidegtől, és a kimerültségtől. Emberünk fát gyűjt, és életet lehel az idegenbe. Ekkor még akármi is történhet, de kiderül, hogy az idegen építész, kunyhókat kezdenek felhúzni, csapdákat állítani, végül azon kapjuk magunkat, hogy mire kettőt pislantunk, már egy komplett kis falut irányítunk, ahova további emberek érkeznek megélhetés reményében. És dolgoznak is nekünk, nyersanyagokat állítanak elő, vadásznak, stb.
Később az összeharácsolt vagyonból fegyvereket, és felszerelést vásárolunk, és megkezdhetjük a környező vidék meghódítását. A szomszédos városokban és házakban kedvünkre leyilkolászhatjuk az ott lakókat, így a meghódított helyszínek általában ezután nekünk termelik a finom husit. Bányákat, és egyéb építményeket foglalhatunk el, amik azután szintén nekünk termelik a hasznot a munkások által. Addig-addig kell vándorolnunk, amíg rá nem találunk egy régi űrhajóra, amivel aztán elhúzhatunk a picsába. Röviden, és tömören ennyi. Hát egy éjszakát ígér a játék címe, de valószínűleg sok lesz belőle. Úgy tudom, csak Androidra van.
Értékelés: 5 régi űrhajó az 5-ből
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.dragonstudio.adarkroom