Sosem gondoltam volna, hogy kikapcsolódásképpen Bagdy Emőke: Az eltűnt remény nyomában című könyvét fogom olvasni. Alcím: Kapaszkodók nehéz időkre. Már csak azért sem, mert elvileg nem vagyunk egy platformon, bár időközben rájöttem, hogy ez csak látszólagos. Szinte ugyanannyi irodalmi idézettel dolgozik, mint én régebben. Ma már nem tűzdelem tele a szövegeimet ilyesmivel, de érteni vélem, aki igen. Ráadásul 1-2 kivétellel minden idézett művet olvastam. (Már a cím is utalás Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában című hosszadalmas művére, ha valaki nem jött volna rá magától.) Amiben hasonlítunk még, hogy szinte ugyanúgy gondolkodunk a pénzről (gyakran nevezi Mammonnak írásaiban, ez az anyagi javak negatív előjellel történő megnevezése), és a mai, a humanitást jóformán nélkülöző társadalomról.
Humán műveltség
Úgyhogy mindig is tudtam (csak nem sejtettem), hogy a humán műveltség összehozza az embereket (legalábbis gondolatilag). A pszichológia ugyanúgy a bölcsészettudomány része, mint a kommunikáció és az újságírás (legalábbis jobb helyeken). Bagdy Emőke: Az eltűnt remény nyomában nevezhető antológiának vagy tanulmánygyűjteménynek, melyben a „remény” hívószó köré próbálja építeni a mondanivalóját, de el-elkalandozik az irodalom, a nyelvészet, a pedagógia és egyéb általam régebben nagyon is kultivált diszciplínák irányába. Szóval még nincs veszve semmi – úgy éreztem – ezt még én is megtehetem majd egyszer, valamikor… Néha úgy érzem, már csak „egy másik életben”, akármit is jelentsen ez…
A bevezető, reményről szóló tanulmány után egyből az intrauterin (méhen belüli) fejlődésről ír, majd a hordozókultúráról a babák tekintetében. Szóval ezekkel a tanulmányokkal sikerült újra úgy éreznem, mintha megint tanárképzős lennék… vagy tanítóképzős… vagy óvónőképzős… vagy dadaképzős… Vagy dadaista… Na, mindegy, a fejlődéslélektanról szépen lassan áttérünk a pedagógiára, majd a csoportlélektanra, vagyis „tömeglélektanra”, ahogy régebben nevezték…
Bagdy Emőke kiemelten foglalkozik az agresszióval, azon belül is az iskolai agresszióval, mind a kortárs csoportokon belül, mind a tanár-diák viszonylatban. Beidéz egy nyíregyházi egyetemi tanulmányt, amit Figula Erika és Margitics Ferenc valósított meg. Hol máshol vetődne fel az ötlet, hogy az iskolai agressziót vizsgálják, mint a vadkeleten… Erre (ebben) természetesen jók vagyunk, ehhez hozzácsapnánk még a helyi pszichiátriát is, és helyben lennénk. Tulajdonképpen „csak” ezek miatt utálok itt élni… Az iskolai színvonal és a pszichiátriai ellátás minősége miatt. Bár, tudom, ezek máshol sem sokkal jobbak, max. egy árnyalattal… Bár, lehet, hogy az pont elég? Sokszor olyan kevésen múlik az ember kedve…
További gondolatok
Gondoltam, beleszövöm valahogy az írásomba azokat a híreket, amikkel Bagdy Emőke a bulvársajtóban szerepel, a fia ügyét, és a mondandóját a Budapest Pride kapcsán, aztán rájöttem, hogy semmi kedvem ezekkel bulvárosan jófejkedni, inkább csak megemlítem így itt a végén, hogy tudok róla, de nem tartozik szorosan a tárgyhoz, már ami a tanulmánykötetet illeti. Illetve hozzátartozhatna, de megtartom a szerző személyes terét saját magának, talán így a legjobb… Mindenesetre nagyon tetszett a könyv, nekem valamiért Szepes Mária ugrott be, bár ő némiképpen másban „utazott”, de tudásban és élettapasztalatban talán hasonló szinten volt. Bagdy Emőke a tudományosabb vonalat választotta, bár nem egyszer céloz itt is az ember „spirituálisabb” dimenzióira, amiket a WHO is elismer újabban, hogy léteznek…