Ez a játék egy szöveges szerepjátékot próbál meg szimulálni, ahol a főbb helyszínek: a kocsma, ahonnan indulunk, egy fegyverbolt és egy varázsbolt, és maga a „dungeon”, vagyis a harcok helyszíne. Összesen 4 szintet kell teljesíteni, plusz a negyediken legyőzni a főellenfelet (boss), de sajnos matematikailag elég csekély az esély, hogy 1-1 kaland alkalmával ezeket teljesítjük. Ha nem sikerül a küldetés, visszakerülünk a faluba, vagy önként is hazamehetünk a HOME paranccsal. A kalandok végén nem halunk meg akkor sem, ha túlütnek életerőponttal, tehát a cuccaink megmaradnak, csak némi díj kerül levonásba a zsákmányból (loot), de ez minden kaland végén, kezdetben kevés, a nagyobb szinteken több. Mivel a feladatok teljesítésére az esélyünk kevés így újra és újra vissza kell térnünk, hátha olyan szörnyeket hoz utunkba a véletlen, amiknek a legyőzése esetén teljesül az adott feltétel. Vannak erősebb és gyengébb szörnyek, taktikáznunk is kell, meg jó adag szerencse is, hogy sikerüljenek a feladatok. Órákba telhet a végigjátszása, pedig egy pár helyszínből álló, minimalista kis alkotás, ha nem tudjuk, vagy nem akarjuk ráfordítani az időt, akkor hagyjuk. Inkább csak fanatikusoknak ajánlott.
Rate Black Knife Dungeon by Arthur DiBianca for ParserComp 2021 – itch.io