Feldmár András Őszinteség című könyve egy térképkészítő hasonlattal kezdődik. Mi a helyzet, ha útbaigazítást akarok kérni valakitől arról, hogy hol van a városháza, és neki térképet kell rajzolnia róla? Akkor az van, hogy a valóság sokszor bezavar: nem kell lerajzolnia a sok bokrot, növényt, gilisztát, ami útba esik, hanem egy olyan térképet várok tőle, ami alapján elérek a városházára. Ha elértem a városházára, igaz a térkép, ha egy parkolóba értem helyette, a térképkészítő hazug vagy hülye.
Térkép az őszinteséghez
Ennek a hasonlatnak a mintájára építkezik az egész könyv, Feldmár András: Őszínteség című könyvében megpróbál térképet rajzolni nekünk az őszinteség irányába. A valóság, ami egyrészt közös megegyezésen alapul, esetleg csak metszete a két ember igazságának, ami fel van dúsítva racionalizálással, kisebb-nagyobb újragondolásokkal. És ehhez tapadhatnak még az álmok, esetleges hallucinációk világai, melyek szintén valóságunk részét képezhetik. Jacques Lacan erről azt mondta, hogy a valóság annyira komplex, annyira összetett és sokrétegű, hogy még remélni sem tudjuk, hogy valaha is megismerhetjük.
Freud is gyakran felemlítődik a könyvben, abból az aspektusból is, hogy mivel mindent dokumentált, amit csinált, azért lehet őt ma dicsérni-szidni, kritizálni vagy magasztalni, de mindennek alapja, hogy megpróbált őszinte lenni. Szóba kerül a hisztérikusok kapcsán is, ami egyfajta védekezés volt egykor a férfiak zsarnoksága ellen, az elnyomottak, nők, de férfiak is, hisztérikus tünetekkel védekeztek az őket ért igazságtalanságok ellen, és így álltak ellen a hatalomnak.
Nincs “mi” és “ők”, csak “mi”
Laing egyik elmélete, miszerint nincs „mi” és „ők”, csak „mi” vagyunk, szintén megvilágító erejű. Leginkább a gazdagság-szegénység párhuzama mentén a könyvben, ami mély nyomot hagyott bennem az olvasás során, és messzire vezetne a kibontása. De nagy vonalakban a következőről van szó: a szegény „mi” élménye különbözik a gazdag „én” és „te” élményétől. Amennyiben „mi”-ről van szó, a pénzünket, vagyonunkat meg kellene osztani. De a gazdag ember ebbe nem nagyon szokott belemenni, ezért a szegény fél „mi” élménye többnyire hallucináció marad.
A könyvben ezen kívül még számtalan példa, személyes praxisban felmerült eset szerepel. Ezek mind az őszinteségről szólnak, nem ritkán szexuális témában. Feldmár András kíméletlen saját magával is, amikor a fiatalkori szexuális éréséről, első házasságáról vagy hasonlókról beszél. Igaza is van, az ember a legőszintébben a saját élményeiről tud beszélni. Végül is felmerül a probléma, hogy nem könnyű sem az őszinteség, sem a hazugság útját járni, választanunk kell.
Aztán olyan témák merülnek még fel, mint a retorika kérdése, ami manapság már egy gyanús tudomány, mások meggyőzésére valamiről, vagy a hazug valóság és őrület kérdése, amikor valaki abba őrül bele, hogy hazug valóságban él, vagy pedig arról, hogy önbecsapás nem lehetséges, ez az ÉN és a MAGAM kettéválasztásával járna. Őrület viszont nagyon is lehetséges, amikor az ember egy hazug világban élve egyszer csak egy alternatív valóságban találja magát…