Nem tudom, láttam-e elejétől a végéig egyáltalán fekete-fehér filmet (a Gázláng ilyen), színes filmet fekete-fehér tévén nem ér, egyébként nekem még sikerült elég sokat nézni a fekete-fehér tévét, azt hiszem, pontosan azt az Orion fajtát, ami megfelelő körülmények együttállása között néha fel is robbant, de mindenképpen „képcsöves” lett, vagyis sokáig csak egy pont látszott a képernyőn, és meg kellett várni, ameddig a tévé „bemelegszik”, vagy valami ilyesmi, már nem teljesen emlékszem. A mai LED (vagy okos) TV-k világában ez talán ma már furcsának hathat.
A Gázláng egy 7 Oscar-díjra jelölt, George Cukor rendezte mystery thriller film noir, aminek a középpontjában a pszichológiai bántalmazás áll, és amiért Ingrid Bergman elnyerte első Oscar-díját. A film címéből alakult ki az angol „gaslighting” kifejezés. Ami valakinek az őrületbe kergetését jelenti. Erre nem tudok jobb példát, mint amit manapság a pszichiátria csinál, hogy mellékhatásként betegségtüneteket produkáltatnak, és mindent a beteg feltételezett őrültségére fognak. Össztársadalmi szinten is megy ez a móka, egyes emberek ezt vélik felfedezni.
Hogy zajlik a „gázlángolás”?
Maga a film egy krimibe ágyazott melodramatikus történet, hogy tovább gyarapítsam a műfajmegjelölések számát. Londonban játszódik, a 19. században. És azzal kezdődik, hogy Alice Alquis, a híres színésznő gyilkosság áldozata lesz, és az általa nevelt unokahúg, Paula (Ingrid Bergman) elkerül Olaszországba, ahol megismerkedik leendő férjével, Gregory Antonnal (Charles Boyer). És házasságkötésük után visszatelepülnek a házba, ahol a gyilkosság lezajlott. A férfi itt elkezdi a felesége idegeivel való játékot, annak érdekében, hogy bolondnak tudja nyilváníttatni két orvossal. (Ebben a korban annyi kellett, hogy valakit eltüntessenek végleg a bolondok házában).
Bár a derék orvosok nem tűnnek fel a színen, de mint valódi fenyegetés megjelennek. Egy kitalált sztori szerint a főhősnő anyja is elmegyógyintézetben végezte, ahol teljesen elborult az elméje. A kitalált „betegség” tünetei, hogy az ember elhagy tárgyakat, nem emlékszik dolgokra, majd később hangokat hall, és ami a film kulcsjelenete, azt képzeli, hogy a gázláng elhalványul. Persze, nemcsak képzeli, de ezt a környezete nem hozza a tudomására. A Gázlángban a pszichológiai bántalmazás erőteljes részlete az izoláció, ami teljesen kiszolgáltatja az áldozatot a gyötrőjének. Fájdalmas párhuzam a mai korunkkal, és a manapság is dívó „pszichológiai” játékokkal.
A filmnek könnyen rossz vége is lehetne, ha fel nem tűnne a megmentő, a Scotland Yard nyomozója, Brian Cameron (Joseph Cotten), aki felfigyel a párt körüllengő furcsaságokba, és ezek mentén nyomozásba kezd a saját szakállára az ügyben. Mai szemmel nézve a színészi játék enyhén elnagyolt, és túljátszott, érzésem szerint. De a hangsúly ezen van, és eléggé kifejező. A film hibája lehet még a műfaján belül, hogy a cselekmény könnyen kitalálható előre. Viszont annyit hallani mostanában „gázlángozásról”, és a jeleit is lehet tapasztalni, hogy szükségét éreztem megnézni a filmet. Nem csalódtam, a pszichológiai terror mellett viszonylag kevés erőszakot tartalmaz a film, talán a lehető legminimálisabbat. Mai szemmel már-már „gyerekbarátnak” is mondható…