News Ticker

Grandpa’s Ranch

Ez a játék a jó öreg Adrift Generatorral készült, ez volt az első kalandjáték motor, amivel találkoztam annak idején. Sajnos, még most is csak segédprogrammal működik, legalább egy Runnert le kell hozzá tölteni, hogy fusson. A felület grafikailag sokat fejlődött, tök jó kis bugis zene is jár hozzá. Amúgy a történet egyszerű, kezdőknek és gyerekeknek való: Meg kell találni a nagypapa ranchán elrejtett kincset. A ranch, az valami olyasmi mint a farm. Az elején van segítségünk, ki is kapcsolhatjuk, de ne tegyük, mert elkotyogja nekünk a papagáj becenevét, amit különben a nagypapából kellene kiszednünk. Vannak azért elgondolkodtató részek benne, a végén a bikával külön sokat szórakoztam. Egyébként van hozzá leírás is, de anélkül is simán megcsinálható szerintem. Még a képen látható autóba is beszállhatunk. Kár, hogy nem lehet elkötni. De mivel ez egy ilyen gyerekbarát és családbarát program, nyilván eszünkbe sem jut. Talán kicsit túl szájbarágós, ahogy aláhúzással, listaszerűen ki vannak emelve az irányok, amerre mehetünk, és a tárgyak, amik az adott helyszínen vannak. Bár nem a kedvenceim az ilyen „9 éves vagy” kezdetű játékok, ezzel valamennyire el tudtam szórakozni. Mindössze két parancsszavas utasításokat használ a program, erre jó odafigyelni. Amúgy nem nehéz.

Rate Grandpa’s Ranch by kenped for ParserComp 2021 – itch.io

Papp Róbert
Author

Róbert Papp

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük