News Ticker

Grimnoir

Egy újabb detektívtörténet, egy közepesen szimpatikus játékot választottam a tavalyi IFCompról, ahol az előkelő 4. helyen végzett, éppen csak leszorulva a dobogóról. A jó helyezés és a lelkesedés nem mindenki számára érthető, persze, de legalább magyarázható valamivel. A koncepció legalábbis elég jó, a téma is el lett találva, talán a megvalósítás lett egy kicsit túl hosszúra nyúlós, rétestészta-szerű, bár, lehet, hogy csak magyar szemmel (mivelhogy angol nyelvű). Szóval helyenként eléggé unalmasnak találtam, én, személy szerint, de ez valószínűleg abból fakad csak, hogy nem tudtam értékelni az atmoszférateremtő leírásokat, beszélgetéseket, mert inkább a rövidebb, pörgősebb sztorikat kedvelem (és értem meg normálisan).

A kezdő jelenetben Jacob Morris, az okkult detektív fohászkodik, hogy “csak nehogy egy újabb kísértett ház legyen”, majd megkapja a következő ügyét, ami egészen véletlenül egy kísértett ház. A játékban van egy pár ügyünk, amit ki kell nyomozni, egészen pontosan 7 + 1 rejtett küldetés. A rejtett küldetést mindezidáig nem csináltam meg, és nem is érzek most rá túl sok késztetést. Elvileg több befejezése is van, én egyet néztem meg (futottam át), túl sok meglepetést nem tartogatott, azon kívűl, hogy a főellenfél a magyar folklór egy rossz helyesírással leírt teremtménye.

A játékhoz egyébként egy kisebb bestiárium (szörnygűjtemény) is tartozik, talán ebben rejlik az újdonsága. Általában minden ügy végén szembe találjuk magunkat egy szörnnyel, ami a bestiárium teremtményei közül való. Ha kitaláljuk a teremtmény igazi nevét, nyertük az ügyet, ha nem, buktuk. Mindig 3 lehetőség közül lehet választani. Egyébként én mindegyiket eltaláltam, ezt nevezik a tudás + a szerencse kombinációjának. Az ügy megoldása előtt végignézünk 1-2 szobát és tereptárgyat, ebből kell rájönni a gyilkos kilétére. A játék végigjátszása is megtalálható, az alapján is lehet haladni, vagy végigolvassuk, vagy csak random kattintgatunk. Én a 2. és 3. módszer keverékével játszottam végig, utána néztem csak meg a végigjátszást. Sok szerencsét hozzá!

Értékelés: 7 okkult detektív a 10-ből

http://ifarchive.org/if-archive/games/competition2018/Grimnoir/Grimnoir.html

Papp Róbert
Author

Róbert Papp

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük