Kevesen tudják rólam, hogy egyik kedvenc műfajom a dark fantasy. Sajnos mostanában kevés ilyen játék kerül elém, de az idei IFCompon ez a műfaj is képviseltette magát az Into The Dark című játékkal. A játék sematikus kinézetű ikonjába nem sok energiát öltek: egyébként nem cigit, vagy gyufát ábrázol, hanem fáklyát, értelemszerűen. A fáklya elengedhetetlen a játék folyamán, mivel két labirintust is be kell járnunk. Állítólag van benne gyilkosság, sötét támák, árulás, öngyilkosság. Ebből néhányba bele is futottam. Javasolják a gyakori mentést, de egy kis körültekintéssel és logikával elsőre meg lehet csinálni elég jó befejezéssel. Most egy kicsit a történetről: Egy alternatív középkoban játszódó sztori, egy Jacobi Kozlov nevű híres szörnyvadász kalandjait kísérhetjük figyelemmel. Mindössze 3 fejezetből áll, mégsem marad hiányérzetünk, hanem egy rövid, de mégis befejezett történet bontakozik ki előttünk. Néha amúgy túl sok a szöveg, de egy dark fantasy-nél nem hátrány az atmoszféra megteremtése, gondolom. A játékban, asszem ennyit elárulhatok, egy ghoult, és egy kultistát kell legyőzni, míg végül a saját erkölcsi érzékünk alapján kell(ene) dönteni, amit a szöveg több helyen is sugalmaz. Nekem nagyon tetszett a játék, egy helyen találtam benne egy hibát, amikor valami gyógyító cuccot kellene használni. A pontozásnál ezért vesztett fél pontot, tízes skálán 1 pontot, illetve azért, mert mért ne. Nem tetszett még a szöveg nehéz olvashatósága. Zene is van hozzá, a labirintusokban plim-plim, azokon kívül plöm-plöm. Hát, nagyjából összefoglalva ennyi.
Értékelés: 4,5 szörnyvadász az 5-ből
https://ifcomp.org/1743/content/Into%20The%20Dark.html
Few know about me that one of my favorite genres is dark fantasy. Unfortunately, few such games come to me these days, but this year’s IFCompon this genre was also represented by Into The Dark. Not much energy has been put into the schematic-looking icon of the game: otherwise it does not depict a cigarette or a match, but a torch, by definition. The torch is essential during the game as we also have to walk through two mazes. He is said to have murder, dark attacks, betrayal, suicide. I ran into some of that. Frequent backups are recommended, but with a little care and logic you can do it at first with a pretty good finish. Now a little about the story: We can follow the adventures of an alternative medieval story, a famous monster hunter named Jacobi Kozlov. It consists of only 3 chapters, yet we are not left with a sense of lack, but a short yet finished story unfolds before us. Sometimes there’s too much text anyway, but a dark fantasy isn’t down to creating an atmosphere, I guess. In the game, I guess I can tell you so much, you have to defeat a ghoul and a cultist, until you finally have to decide based on your own moral sense, which the text suggests in several places. I really liked the game, I found a bug in it in one place when I had to use some healing stuff. He lost half a point in scoring, 1 point on a ten-point scale, and because he did not measure. I didn’t like the difficult readability of the text yet. There is also music, plim-plim in the labyrinths, plom-plum outside. Well, that’s pretty much it.
Rating: 4.5 out of 5 monster hunters