Finnugor humor alert: A vótok csak vóttak, a lettek meg csak úgy lettek
Az újraolvasás jegyében ma ennyire jutott idő, Jávorszky Béla: A kettéfűrészelt csónakok földjén című rövid tanulmányokból álló könyvre. A Baltikumról, azon belül is Észtországról, Lettországról és Litvániáról szóló tanulmányok ezek, illetve a könyv második felében inkább csak rövid jegyzetek olvashatók.
A kettéfűrészelt csónakok földjén című írásról kapta a címét a kötet, ami a Lettországban élő lívekről szól, akik egy időben majdnem eltűntek, de aztán valamennyire sikerült őket megtartani, kultúrához juttatni, ésatöbbi, ez általában főleg nemzeti nyelvű Bibliák kiadását jelenti, elsőként (a lívek egyébként finnugor nép, akár a vótok, akik 2020-as népszámlálás szerint 21-en voltak). A litván szlávos beütésű balti nyelv (az indoeurópai nyelvcsalád tagja, hasonlóságot mutat a lett nyelvvel). Nem volt ritka egyébként már a könyv írása idején sem a 3-4 főt számláló „népcsoportok” egzisztálása. Mára ezek (ők) már döntően ténylegesen is kihaltnak tekinthető. Csak a nyelvük tanúskodik, hogy voltak valaha (vagy még az sem).
Párhuzamok a finnugor népek történelmében: a szovjet/orosz hatás (elnyomás)
Itt nekünk az észtek az érdekesek, akiknek a nyelve a finnekkel annyira rokon, hogy egyesek egyenesen egy finn nyelvjárásnak tekintik. Holott: tudtommal nem minden finn nyelvjárás érti meg egymást, így ez az egész nyelvjárás história, vagyis kérdés nagyban függ a felfogásunktól, hogy mi mit tekintünk nyelvjárásnak, illetve külön nyelvnek. Ez csak azért érdekes, mert a Kalevala mintájára készült el, de úgy, hogy előbb németül elolvasták a Kalevalát. Mert bármennyire közeli a nyelvrokonság a finn és észt nyelvek között, akár tekinthetők egymás nyelvjárásainak, de mégiscsak a német volt a közös alap. Illetve manapság, gondolom az angol vette át a szerepet, ahogy super lingua franca (legfőbb közvetítő nyelv) lett. Az finnek már régóta nagyon vegyesen használják a finnt és az angolt, már az észtek is kezdik, a magyarok azok, akik sokszor még erre sem hajlandók, bár talán már egyre inkább igen, mégis.
A Finnek, észtek, oroszok között és az Észtország esélyei a jövő Európájában című tanulmányok taglalják jobban egyébként az észt (és finn) kérdést. Az oroszokat/szovjeteket egy kalap alá veszi a szerző, amiben nem is téved olyan nagyot, amit a jelenkori történelmi tények is igazolni látszanak. A könyv egyébként 1998-as kiadású. Nem hiszem, hogy kiadnák újra. Egyrészt a finnugor rokonság gyakori felemlegetése miatt, másrészt az oroszok rémtetteinek gyakori felemlegetése miatt, a finnugor és balti népek kárára, természetesen. Ami meglepő: Az 1920-as év ugyanúgy fordulópont a balti államoknál, mint nekünk Trianon, az nekik Tartu. Amit nekünk nyugatról „diktáltak” a szövetségesek, nekik keletről.
Területvisszakapások bónuszokkal, rendszerváltások extrákkal
Illetve ők még az önállóságukat is elvesztették egy időre, hogy a ’90-es években visszakapják a területeiket, részben jól eloroszosítva. Mint ahogy nálunk a rendszerváltás történt. Állítólag. Emlékszem, éppen a suli menzára vártam, amikor mondták. Nem örültem, kurvára. Bár, annak se örültem, ami addig volt, mintha sejtettem volna, ami utána lesz. Itt csak rossz van, és még rosszabb. Mivel addigra már konszolidálódott annyit a rendszer, hogy „élhető” legyen. Ezt, persze nem hagyhatták annyiban. Kádár János sem tudta a végtelenségig fenntartani ezt az enyhe kontrollt, a gazdaságpolitikája pláne folytathatatlanná vált. Helyette inkább megbékélt a folyamatokkal. Vagyis végignézte, ahogy szétprivatizálják a szocializmusát. „Pedig közéjük is lövethetett volna.” – hogy Hofi Gézát idézzem.
A legvidámabb barakk, kommunizmus helyett szocializmus
Igaz, ez itt a „legvidámabb barakk” volt a szovjet táboron belül, például mindig volt a boltban élelmiszer. A balti államokban, illetve tőlünk keletebbre előfordult a hiány, az éhezés, esetleges éhenhalás. A szovjet (maradjunk abban, hogy szovjet) asszimilációs törekvés ek eredményeként sokan elmegyógyintézetben, kényszermunkatáborban vagy kivégzőosztag előtt végezték. Manapság az ablakokon való „kipottyanás” van divatban, mára is jutott egy eset, nálunk szerencsére ez még nem kezdődött el, egyelőre. Egyébként minél távolabb vagyunk/voltunk a „megvalósult kommunizmus” központjától, annál élhetőbb akár a szocializmus is. Ami elméletileg nem olyan fejlett, mint a kommunizmus, gyakorlatilag viszont mégis. Ugyanis kevésbé központosított. Az ember sok minden alól kihúzhatja magát, ami amúgy kötelező lenne. Az ok nélküli, funkciótlan erőszak is jóval ritkább. Megfigyelés, az viszont van rendesen. Bár, hol nincs?
