A József Attila-évtervező egy POKET termék, amit gyorsan megvettem, mielőtt eltűnik az automatából, és megint nem lehet beszerezni. Bár, inkább félév-tervező, tekintve, hogy mindjárt itt az első félév vége. Azt nem tudom, hogy „forogna-e a sírjában”, ezt látva, inkább az érdekel, mikor jelenik meg a józsefattilás bögre, szatyor, kulcstartó és hátizsák. Bár azt is el tudom képzelni, hogy már van, csak nekünk, itt, pont ebben a városban korlátozottak a hozzáféréseink az ilyesmihez. Nem akarok ezzel ötleteket se adni, rendelésre, gondolom, simán elkészítenek bármi ilyesmit, akik ezzel foglalkoznak.
A kézi jegyzetelés hagyománya nálam
Időről időre próbát teszek a kézi jegyzeteléssel, „notesszel”, legutóbb a munkahelyemen vettem nagy hasznát, illetve egy pszichózisomat megörökítettem egy My Little Pony-s noteszben, nagggyon durva dolgok jöttek ki benne, bár nem szívesen nézegetem. Első gondolatom az volt, hogy kiadom/eladom. De aztán csak behajítottam valahova. Annyira durva, hogy még én sem mertem eddig elővenni és silabizálgatni. De, úgy emlékszem, nagyon sok értelem van benne. Spekulációk, konspirációk a skizofrén felsőbbrendűségről, meg ilyen alap dolgok. Na, ez viszont lehet, hogy tetszene József Attilának is. Kicsit hasonlít a Szabad ötletek jegyzékéhez, de attól jóval koherensebb, illetve mágikusabb. Az egész egy „lábon kihordott pszichózis” története, mivel ilyenem is akadt, egy-kettő. Írtam is erről annak idején.
Mindegy, ma történt egy olyan durva dolog, ami legenyhébb esetben felér egy keményebb péntek 13-mal, durvább esetben pedig egy személyes Trianonnal. Mondhatnánk, hogy már megint felfújok dolgokat/túl tragikusan fogok fel/illetve dramatizálok, pedig nem. Érdekes, csupa olyan titkos dologról írok most, ami inkább naplóba való, mint netre, illetve inkább csak körülírom őket (mindenki örömére).
Szóval a József Attila-évtervező-vel igazán nem tudom mit kezdjek, most, hogy az is lehet, hogy tönkretettem az egész évemet, de már csak azért is találok neki funkciót, használatba veszem. Ha mást nem is, a blogos dolgaimat még vezethetem benne. Egyébként fekete-fehér józsefattilás fényképek, csoportképek, versek színesítik az oldalakat. Vita tárgyát képező, egyik utolsó verse is szerepel benne:
Drága barátaim…
Drága barátaim, kik gondoltok még a bolonddal,
nektek írok most, innen, a tűzhely oldala mellől,
ahova húzódtam megmelegedni, s emlékezni reátok.
Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével
bennem a lassúdadan s alig oldódó szomorúság.
Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva,
rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor.
Talán semmitmondónak vagy feleslegesnek tűnhet ez a bejegyzés, de szándékaim szerint nemsokára elég sokat lesz foglalkozva errefelé József Attilával. Egyébként ő az egyetlen, akinek halála után kezdték el relativálgatni a diagnózisát (mármint a skizofréniát), szemfülesebbek többet profitálnak az ilyesmiből, ha még életükben találnak olyan pszichiátert, aki rávehető erre. Ezt félre ne értsük, nem bántásként mondom. Ha tehetném, én is megtenném, csak félő, hogy nekem már „nincs visszaút”, ebből, akárhogyan is… Bár, jobban járnék még akkor is, ha nem forszíroznám állandóan a témát. Mai világba! Akinek rajtam kívül is szüksége van ilyenre, futás gyorsan a POKET automatához van még pár darab.