A Mátrix: Feltámadások újra feltalálható jelenleg az interneten, gyorsan meg is néztem megint, mert csak blue-ray dvd verzióban lett kiadva, az viszont alsó hangon is 11000 Ft. Végülis mostanában kihagytam a Mátrix 2-3-at, ami, ugye, egy nagyobb egységet alkot a tetralógián belül, és főleg egy, a leginkább a Terminátor franchise-ra hajazó, viszont űrhajós-szerű/változatú, sima sci-finek tűnik. Az új részben a főhősök feltmádtak halottaikból, bár némi amnézia-szerű problémáik akadtak közben…
A Mátrix szerkezetében változott az ellenfelek felállása, egyfajta eltólódással
A Mátrix: Feltámadások leginkább Lana Wachowski, műve, húga Lily viszont kiszállt a projektből. Nem csoda, mert azért elég erősre sikeredett. Nyilvánvaló az átlag mozinézőnek nem tetszett/nem is értette a mögötte meghúzódó filozófiát. Pedig nekik is kedvezek, voltak ebben a részben is látványos akciójelenetek, bőven. Még egy eléggé egyedi megoldást is kitaláltak nekik: a „rajzást”, amikor emberi bombák ugráltak ki az ablakokon és támadták hőseinket öngyilkos akciókkal. Az emberi, nyilván kérdőjeles, mert a Mátrixban az emberek, mint tudjuk, elektronikus avatarjukkal vannak jelen leginkább. Igen, a hősök is, az ellenfeleik is. Az igazi testük még változatlanul gépekhez kötve marad életben. Ennek ellenére a mesterséges intelligenciával jórészt már megbékélt az emberiség, inkább őket valasztotta a gonosz elmekontroll helyett, amely dilemmában jelenleg magam is igazat adok a filmnek.
A (fő)szereplőgárda keménymagja jórészt ugyanaz, Neo (Keanu Reeves), Trinity/Tiffany (Carrie-Ann Moss), mondjuk Morpheus mintha más lenne (Yahya Abdul-Mateen II), Smith ügynök is (Jonathan Groff), de ez annyira már nem lényeg, illetve a lényegen nem sokat változtat. Ennyi változ(tat)ást elbír a történet, bőven. A főgonosz szerepében Neil Patrick Harris, az Így jártam anyátokkal nőfaló sztárja, ebben a filmben is jól alakít, véleményem szerint. A jelenlegi Mátrix verzió az ő kreálmánya, és itt a főgonosz maga az elmekontroll, ami a pszichológiának/pszichiátriának feleltethető meg. És egyáltalán nem valami homályos távolba ható elmekontroll elméletet értve alatta, hanem konkrét csoport(ok)at. Még Smith ügynök is inkább Neo segítőjeként lép színre a végefelé, ami igazán meglepő fordulat.
A film népszerűtlenségenek, csalódást keltő voltának tényezői
És mindjárt érthetővé válik, miért lett a film népszerűtlen a felszínen feltörekvő pszichológia és a felszín alatt szintén felfelé futó (nos, kisebb-nagyobb elakadásokkal) pszichiátria a főellenfél benne, vagyis a azokat megtestesítő szereplő. Ami nem csodálható, mert már valószínűleg fenik a fogukat a transzneműekre is, habár a homoszexuálisokat el kellett engedniük a múlt század ’70-es éveiben. Szintén nem tett jót a fogadtatásnak, hogy eléggé posztmodern módon a film különböző allegorikus értelmezéseket is felkínál eléggé szájbarágósan: Transzneműség, pszichotikusság, kapitalizmus-kritika egyaránt ráhúzható allegóriák. Egyik sem népszerű manapság, egyáltalán nem éli reneszánszát. Ha a mátrixot az internetnek vesszük, és ezek a progresszív erők. Mondhatni B kategóriás „digitális nomádok” viszik előre a fejlődést, illetve hordják a hátukon, mármint a film egyfajta értelmezése szerint. Ellentétben a Facebook és társai (a web 2.0) tömegemberével, amire szintén történik utalás a filmben.
Különféle hatásokat véltem a filmen felfedezni, mint pl. a Légió sorozat vagy a Ready Player One, illetve szintén van egy „kifejtősebb rész”, ami enem nagyon emlékezetet Anna Antrophy transznemű játékfejlesztő manifesztójára, a Rise of the Video Game Zinesters-re, annyi különbséggel, hogy a film megengedi a kereskedelmi játékok szempontjait is érvényesíteni, ellentétnben Anna Antrophy manifesztó-könyvével, és az akciójelenetekkel pedig az látványos hatáselemek kedvelőinek tesz gesztust. Sajnos hiába, mindez nem volt elég ahhoz, hogy kellőképpen megfogja a „mainstream” áramlat „szerelmeseit”. (Vagyis a mezei mozilátogatót, aki vérre és felfokozott izgalmi állapotra „gerjed”.)
A filmet ért hatások, példa korábbi pre-Mátrix koncepciókra
Szóval a történet annyi, hogy Neo az új Mátrixban játékfejlesztőként tevékenykedik, Tiffany/Trinity pedig kétgyermekes családanya. Mindkettőjüket fogva tartja az elmekontroll, akár Neo-t a pszichológus/pszichiáter a főgonosz szerepében, akár Tiffany/Trinity-t a társadlmi kontroll intézménye. A pszichológus főgonosz (a Wikipédián „az elemző”-re van „finomítva”. Persze, lélekelemző, agyturkász, stb., aki ráadásul gyógyszerez is, amit a főhős (Neo) persze egy ponton kibasz a csapba. Csupa kék pirula, naponta beszedve benntart a Mátrixban, amíg a piros tabletta köztudomásúlag kihoz onnan). Illetve a nőkről is megvan a véleménye a pszicho-főgonosznak: Ösztönlényeknek tekinti őket, akiket családjukkal zsarolva könnyűszerrel bent tudnak tartani a Mátrixban. Ezt rója fel neki Trinity egy-két jól irányzott pofon, rúgás, illetve fejlevágás kíséretében. Majd közli, hogy különben se szólítsa Tiffany-nak.
A filmben felbukkan ismét az Alice Csodaországban motívum, melyik társadalmi csoportra utalhat, lássuk csak, nem mondom meg/ki. Viszont utalhat a digitális kor előtti Mátrix elméletekre is, amik korántsem biztos hogy már akkor nem voltak digitálisak, illetve hologram-természetűek. Mint pl. az említett Alice Csodaországban mátrixa, vagy akár Kertész Imre naplójában is olvasható egyfajta korai Mátrix értelmezés. Amiben a felébredt ember és az automatikus cselekvők szembeállítása történik. A Harmadik Birodalom is ilyen Mátrix volt, egyfajta felfogás szerint. Joe Dispenza is szót ejt a jelenségből, de nem feltételezi ennek a dolognak a Mátrixba való szerveződését. Pedig de, valószínűleg úgy is van.