Maradjunk annyiban, hogy általában nem a kedvenceim a szövegbegépelős játékok, eddig ez a harmadik nagyobb játék, amit végigcsináltam, az elsőben mindent meg kellett enni, volt egy egyszobás-nyomozós, amire valamiért rákattantam, és most ez. Nem áltatom magam azzal, hogy ennek a leírásnak a hatására tömegesen nekiállnak majd az emberek végigjátszani, de mivel valamennyire a mentális betegség-egészség problémakörét is érinti, jónak láttam végigvinni, és talán a játék kapcsán tett reflexióim kiemelik majd ezt az írást az átlagos játékismertetők sorából.
Szerintem a mentális témákkal foglalkozó legtöbb interactive fictiont ismerem, ez a mostani egy VR (Virtual Reality) világban játszódik, és a mi feladatunk elvileg, hogy azt vizsgáljuk, okoz-e a virtuális lét bizonyos emberek számára függőséget, amiben élnek. A játék közben beugrott a Ready Player One világa, mert ez is hasonló környezetben játszódik, valamikor a 2030-as évek után, miután már egy csomó katasztrófa és baljóslatú dolog bekövetkezett, és az emberek napjaik nagy részét egy virtuális világba zárva élik. A játékban három ember ügyét kell kivizsgálnunk: az első egy virtuális zsaru, aki mellesleg a haverunk, őt már csak azért sem vádolnám meg, ha rajtam múlna, függőséggel, a második egy dzsangát szívogató, munkanélküli kis csaj, valószínűleg ő áll a legközelebb a függőséghez, és egy érdekes személyiség, egy régész-szoftverfejlesztő (egyébként a játék abban is segített, hogy megérezzem egy pillanatra, milyen az, amikor hatalmam van valakik felett, és eldönthetem, hogy elítélem-e őket, vagy sem, természetesen mindegyiket felmentettem). Ezért is nem lennék jó vizsgáló biztos, vagy – teszem azt – pszichiáter.
A játék egyben egy beszélgetésszimulátornak is felfogható, abból is egy viszonylag lebutított változatnak, egyébként a játék előrehaladtával kérdések feltevésével jutunk előre ennek a jövőbeli virtuális (és ezzel párhuzamosan a valóságos) világnak a megismerésében. Mindig is akartam egy ilyen beszélgetésszimulátorral játszani, és ez a mostani szimpatikus is volt, és bele is fért a saját játékfelfogásom kategóriájába, vannak elvégzendő feladatok, van előrehaladás, és van lezárás is. Egy részt lehetett volna jobban kidolgozni, hogy a játék esetleg kiértékelhette volna a tevékenységünket, mi van akkor, ha valakit elítélünk, és mi van akkor, ha másvalakit nem, de a játék erre nem vállalkozott. Amúgy azon gondolkodtam még el, hogy az egész projekt megvalósítható lehetne hálózatos (MUD vagy MUSH) formában (egy világ részeként vagy tesztszövegként), ez valószínűleg régi mániám, de itt az a probléma ugyancsak felmerülne, hogy valószínűleg senki sem akar manapság már ilyen szöveges játékokban részt venni, és azért nem éri meg szétberhelni azt a szervert, és veszélynek kitenni, amin ez a honlap is fut, hogy az a potenciálisan 1-2 próbálkozó játékos esetleg erre tévedne. Ha mégis elkezdenék ennek ellenére megvalósítani valami hasonló projektet, esteleg unaloműzésként, karantén esetén, akkor majd észben tartom, hogy van ez a játék.
Végeredményben nem bántam meg, hogy ezt a játékot választottam mára, és nagyban támaszkodva a walkthrough-jára (végigjátszására) felfedeztem magamnak ezt a világot. Megmondom őszintén, másra számítottam, jobban pszichiátriai szemléletű játékra, és majd felkészültem, hogy jól megkritizálom, de így is jó. Mivel az én szemléletemben nem létezik mentális betegség, sem függőség, legalábbis pszichiátriai értelemben, természetesen egyetlen NPC-t (nem játékos karaktert) sem ítéltem el a játék során. Ez azért némi önismereti dologra is rávilágított magammal kapcsolatosan, szóval erre is jó volt ez a mai program. Ennyit mára, mindenkinek minden jót!
Játék: https://www.ifarchive.org/if-archive/games/competition2019/Mental%20Entertainment/Release/play.html
Végigjátszás: Mental Entertainment – map and walkthrough | Key & Compass