News Ticker

Present Quest

Leírása szerint egy „Visual novel, life simulator, mini escape-room Christmas adventure”. A felsorolt jelzőkből valamennyi illik rá, valamennyi nem, ebbe most ne menjünk bele. Azért kezdtem el, mert egy rövid játékot sugallt a leírása, ehhez képest hosszabb, mint az előző, már csak annyiból is, hogy napokból áll, amiket végig kell játszani otthon is és a melóhelyen is. A naptár szerint december 17-én kezdődik a quest, és gyaníthatóan egészen karácsonyig tart. Gyanúnk beigazolódik. Addig minden napra van valami esemény, minden nap tartogat meglepetést.

Már a kezdetek kezdetén gyanakodhatunk, hogy valami nincs teljesen rendben főhősünkkel, mivel némileg segítségre szorul az élet dolgaiban, ezt az érzésünket csak fokozza feledékenysége, amivel a mindennapi élete folyamán szembesül, és amivel kapcsolatban rendszeresen telefonos segítséget kér. Bár, ilyen mértékű mentális problémával együtt is meghackeli egy munkatársa számítógépét, és az zenelejátszó szervert, egy linuxhoz nagyon hasonló rendszeren.

A feladványokhoz némi segítség (a telefonoson kívül): a kódunkban szereplő zenész keresztneve Rick, a buszon való eligazodás kódja kisebb, mint 150 és nagyobb, mint 100, és a linuxos rendszeren a frissítést lehetővé tevő parancs a zeneszerver képernyőjén fehérrel ki van emelve. Egyébként a linuxos feladvány egy kissé nehéz lehet annak, aki nem látott még közelebbről Linux szervert, vagy legalább DOS-t. Ennek ellenére jó kis játék, kiválóan el lehet vele szórakozni, a karácsonyi hangulat is eléggé benne van a levegőben. Azt, hogy milyen mentális betegség a játék végének a csattanója, egyelőre nem lövöm le.

https://itch.io/jam/an-adventuron-christmas-jam/rate/848341Leírása szerint egy „Visual novel, life simulator, mini escape-room Christmas adventure”. A felsorolt jelzőkből valamennyi illik rá, valamennyi nem, ebbe most ne menjünk bele. Azért kezdtem el, mert egy rövid játékot sugallt a leírása, ehhez képest hosszabb, mint az előző, már csak annyiból is, hogy napokból áll, amiket végig kell játszani otthon is és a melóhelyen is. A naptár szerint december 17-én kezdődik a quest, és gyaníthatóan egészen karácsonyig tart. Gyanúnk beigazolódik. Addig minden napra van valami esemény, minden nap tartogat meglepetést.

Már a kezdetek kezdetén gyanakodhatunk, hogy valami nincs teljesen rendben főhősünkkel, mivel némileg segítségre szorul az élet dolgaiban, ezt az érzésünket csak fokozza feledékenysége, amivel a mindennapi élete folyamán szembesül, és amivel kapcsolatban rendszeresen telefonos segítséget kér. Bár, ilyen mértékű mentális problémával együtt is meghackeli egy munkatársa számítógépét, és az zenelejátszó szervert, egy linuxhoz nagyon hasonló rendszeren.

A feladványokhoz némi segítség (a telefonoson kívül): a kódunkban szereplő zenész keresztneve Rick, a buszon való eligazodás kódja 100https://itch.io/jam/an-adventuron-christmas-jam/rate/848341

Papp Róbert
Author

Róbert Papp

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük