Nietzsche szerint, ha valaki sokáig néz a szakadékba/pokolba, az visszanéz belé. Illetve aki szörnyekkel harcol, maga is könnyen szörnnyé válhat. A pszichiátria előtt például én egy kenyérre kenhető figura voltam, mindenben igyekeztem meglátni/megtalálni a dolgok pozitív oldalát. Mostanára nem tehettem mást, mint hogy szellemileg magam is hasonuljak némileg az általam bírált/elemzett jelenségekhez, a saját túlélésem érdekében.
A Szélsőközép csatornán április 1-jén ez volt a téma, azóta is fel-feldobigálja a Facebook. „Föl-földobott Puzsér, Csernusra hullva…”. Na, jó, ezt hagyjuk is… Nekem rémálmaimban jön elő, hogy olyanná válok, mint Puzsér Róbert és Csernus Imre, és nem azért, mintha annyira utálnám őket. Hanem csak azért, mert a magam számára ezt nem tartom követendő/járható útnak. A nagy ellenszenv ellenére én párhuzamot is tudnék vonni kettejük között, főleg a régebbi megszólalásaikban. Amikre nyilván már senki sem emlékszik olyan élesen, inkább szelektíven. Olyan ez, mint egy parttalan, végtelenített Szomszédok, akik nem jól jönnek ki egymással.
Valaki írta, hogy kíváncsi lennek egy konkrét Puzsér Róbert és Csernus Imre „beszélgetésre”, valami viszont azt sugallja, hogy ez nem fog összejönni, és ez így is van jól. Vannak olyan szomszédok, mondjuk az internetek külön sarkában, akik nem nyitják egymásra az ajtót. Természetesen az érintetteknek sem tetszene, ha mindezt olvasnák, őket csak ne hasonlítgassa senki egymáshoz. Bár, szerintem itt a kulcs maga a kritika. A kritikus hozzáállás. Hogy (sok)mindenhez kritikusan állnak hozzá. Ahogy én is. Nekem viszont meg kell állni egy ponton.
Pszichofasizmus és a humanizmus, vagy annak hiánya
Nos, a beszélgetésben azt nehezményezi Puzsér, hogy Csernus olyan, mint egy szubhumán pszichofasiszta (illetve volt 20 éve), és hogy már nem vállalja saját magát, amit a páciensein kér számon. És hogy ezzel aláássa a pszichiátria megítélését. Szerintem meg nem. Csernus doktor jellembeli gyengeségei pontosan pszichiáteri múltjából fakadnak, amiket nem tudott teljesen levetkőzni, amellett, hogy (nagyon helyesen) otthagyta a pszichiátriát. Csernus médiaperszónája nem bírja ki azt, amit pszichiáterként művelt, ezért nem önazonos, nem autentikus. Már nem pszichofasiszta, de még nem is humanista. Bántalmazott nők veszik a könyveit, isszák a szavait, bánjanak velük is úgy, mint ahogy az „elsődleges nevelőik”, a szüleik. Ezen nők körében Csernus doktor hihetetlenül népszerű. Satöbbi, satöbbi…
Én nem gondolom, hogy Csernus aláásta volna a pszichiátriának bármiféle tekintélyét, Csernus nélkül is egyre kevesebb van neki. Vagy nem gondoljuk, hogy Csernus hirtelen „áthangolta” az ország pszichiátereit egy showműsorban való szereplésével? A módszere is megkérdőjelezhető, mennyire újszerű, mennyire saját. Szinte minden pszichiáter eszköztárában megtalálható egy kis Csernus-i véna, elegendő ellentmondani nekik, és hopp, már ki is bújt a szög a zsákból.
Csernus csak (meg)mutatott valamit, napvilágra került, milyen a pszichiáter-tempó. „Gyógyítás” traumakeltéssel/okozással. Valójában a probléma „kisokkolása” a páciensből. A módszer Dr. Mengele óta (köz)ismert. Csernus valójában jóra használta. Vagyis megpróbálta. Aztán bekerült egy médiaközegbe, ahol pedig rosszra. Amivel nem tud elszámolni/szembenézni. Ahogy egyik pszichiáter sem tud a sajátjaival, illetve nem is akar. A páciens érdekeire való hivatkozás a sajátja helyett is ősi pszichiáter-trükk. A mai napig divatos. Ennyi a történet, nem több.
Műsorváltozás: Péntek esti limonádénak jó, komolyabb témák helyett…
Csernus Imrét nem ereszti a pszichiáter múltja, ahogy Puzsért sem a magáé (és sajnos engem sem a sajátom). Puzsér ugyanúgy dobbantónak használta a Csillag születiket, mint ahogy Csernus a Bevállalja? műsort. Én pedig talán az Origo Reblog felületét. Persze, ez nyilván senkit nem annyira érdekel, nem vagyunk „egy súlycsoportban”. Viszont erkölcsileg számon kérni 20 éves sztorikat, nem biztos, hogy fair. Pláne egy pszichiáterrel szemben. A többit ki kéri számon? Akik még mindig futószalagon gyártják a voodoo zombikat és hullákat, amit nem is titkolnak?
Utólagosan felmerült bennem, hogy ez az egész most mennyire komoly? Az ellentét közöttük emberi (túlságosan is?), vagy itt médiaperszóna elemzett médiaperszónát, jelenség a jelenséget? Puzsér (és rezonőrjei) a végén viszonylag megengedő hangot ütöttek meg vele, ez tisztán érzékelhető volt a hangnemből, szerintem azért ölre menni nem fognak, témának jó… „Újságíróknak, művészeknek jó…” Péntek esti limonádénak jó. Egyáltalán nem erről akartam írni, mindegy. Bár, lehet, hogy ezzel a témával jobban jártam, az eredeti még meredekebb lett volna. Egy Jakupcsek Plusz műsor elemzése lett volna a mentális betegségek kapcsán.
Amibe eredetileg engem is erősen meg akartak hívni, de „egyéb okok miatt” lemondtam. Sajnos, azóta a műsor az internetről törölve lett. Mint nagyjából minden, ami nem egy követ fúj a pszichiátriával, illetve megengedőbb dolgok hangzanak el egy „szubhumán pszichofasiszta” godolkodásánál. Abból indulva ki, hogy az átlag magyar nem tud/nem akar tudni „külföldiül”. Csak nem tudom, meddig akarják még csinálni? Évekig, évtizedekig? Nem teljesen mindegy…