Shunmyo Masuno: ZEN – Az egyszerű élet művészete című könyv írója egy 450 éves buddhista templom főpapja Japánban, emelett kerttervezést oktat japán és külföldi egyetemeken, legalább 3 könyvét láttam már, ami megjelent. Szóval az egyszerű életről mond tanításokat, olyan élettel a háta mögött, ami nem ezt igazolja, szerintem. A valóság könnyen leleplezhető, mi itt azt mondjuk, „Bort iszik, és vizet prédikál”. Egyébként nyugati analógiára maga a ZEN valahol a sztoicizmus és a puritanizmus ötvözetének tűnik fel nekem…
Egyébként is keleten nagyjából ugyanaz a buddhizmus, mint nyugaton volt a kereszténység, évszázadokig. Megnyugtató gondolatok tana, a földi javakról való lemondás tana, amíg az „elit” úgy él, ahogy az átlagos tanítvány nem, lásd pl. OSHO, vagy akár Shunmyo Massuno életét. A kereszténységből valamennyit már átvállalt a materializmus korában a pszichiátria, de ezzel csak rosszul járt mindenki. Aldous Huxley Szép új világából ismerős drogos társadalom épül, csak arra még Huxley sem gondolt, hogy olyan drogokat fogyaszttatnak az emberrel, ami még „jó érzést” sem ad.
Akkor mi is a zen?
Maga a zen, az elmélkedéseken, meditációkon kívül a mindennapos feladatok közé is „becsempészi” magát. Állítólag segítségével könnyebb a takarítás, a mosogatás. Kicsit hasonlít a nyugati „flow” fogalmához, bár nem ugyanaz. Mert elismeri a munka kényelmetlen voltát, a kellemes élményeket a munka elvégzéséhez köti. „A jól végzett munka öröme.” Vagy valami ilyesmi a lényege. Ezért a könyv főként praktikus tanácsokat ad, amiben megélhetjük a zent, mindennapos munkánk során.
A zen és Buddha viszonya további tanulmányozást igényel, szerintem, a részemről, hiszen Buddha „nyilatkozta le” egyszer tudtommal, hogy: „A lét minden formája szenvedés.” Ebben megint csak vonható párhuzam Jézus Krisztussal, aki, bár úgy tudjuk, nem teljesen vetette meg a világi örömöket, élete végén az „önként vállalt szenvedés”, „áldozat” meghozataláért tiszteljük elsősorban. Amivel állítólag megváltotta a világot és a többi embert a szenvedéstől, a sajátján keresztül. Azért ez az állítás vagy tan elég meredek, mert én ennek eddig még semmi jelét nem tapasztaltam.
Említést érdemel még a könyv szerkesztettsége, a 100 „tanítás” versszerűen és esztétikusan van elrendezve a könyvben, néhol illusztrációkkal, már-már a kényszeresség határát súrolva. Mindenesetre jó a kötetet kézbe venni. Kellemes olvasni, mint egy „öregbetűs” Bibliát. Ezzel a könnyvel újabb példánnyal bővült a „kocka alakú képeskönyveim” gyűjteménye. Ez immár az 5. darab. Nyugalom, van ott még, ahonnan ez jött, például pont a Nyugalom című Shunmyo Masuno mű…
Még annyit hozzátennék, hogy gyakorlod, gyakorlod a zent, templomba jársz, gyakorlod, és valószínűleg soha el nem éred a teljes megvilágosodást, de még a nyugalmat sem, csakúgy, mint a kereszténység esetén. Mint ahogy Krisztust sem „éred utol”, valószínűleg soha. Egy keleti templomban elmész meditálni, egy nyugatiban imádkozni, valamennyi időre feltölt ugyan, de aztán újra kell menni…