News Ticker

Streifen

Ez pedig egy RPG Makerrel készített viszonylag lájtos (vagy lájkos?) kis horrorszerűség. Igazából a sztori szerint lerobban a kocsink valahol a semmi közepén (ahogy mondani szokás), és a legközelebbi település felé vesszük az irányt segítségért. Az úgynevezett településen mindössze egy hotel van, ahol megszállhatunk, de az jó nagy, és egy eléggé sűrű éjszakának nézünk elébe, ami az időbeosztást illeti. A szállásunkra lifttel érkezünk, feladatunk a szinten található összes szobába bejutni és átkutatni. Majd segélykéréseket is hallunk, ami aztán valahogy kiderül, hogy a saját lányunktól ered, elindulunk hát a lifttel lefelé, de az persze elromlik, pont azon a szinten, ahol dolgunk van, ez a második szint sokkal hm… kegyetlenebb, mint az előző, de ha ezt végigcsináljuk, miénk (lehet) a végső győzelem. A történet egy meglepő fordulattal ér véget. A játékban jórészt egyedül mászkálunk, feladványokat oldunk meg, csapdákat kell kikerülnünk, így nem árt sűrűn menteni. Ha keresés közben valahol elhalálozunk, azt jelenti, hogy nagyjából jó helyen keresgélünk, csak egy kicsit arrébb kéne. A progrmaban volt egy hiba, ami lehetetlenné tette a végigjátszást, kijavítottam, remélem, nem baj. 🙂

https://gamejolt.com/games/streifen-rpg-maker-horror-game/134033

https://www.dropbox.com/s/odrn9fet93gup10/Streifen_EN.zip?dl=0

Papp Róbert
Author

Róbert Papp

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük