Susan Sontag A betegség mint metafora című könyvét műfaját tekintve esszének gondolom. Születésem előtt egy évvel íródott, és látszólag a bölcsészettudományi eszközök segítségével szeretne levonni a betegségekre érvényes következtetéseket, ami mai szemmel eléggé meddő vállalkozásnak tűnik. A bölcsészettudomány alatt értendőek az irodalmi művek és némi pszichológia, Freud és Jung (vagyis a pszichoanalízis) említésével, de figyelmen kívül hagyásával.
Gondolom, ez a fajta műfaj akkoriban még eléggé gyerekcipőben járhatott, ebben az esszében lényegében a mai öngyógyító-önsegítő könyve előképét láthatjuk. Bár Freud-dal nem sokat foglalkozik, kivéve rákbetegségének kapcsán, elköveti ugyanazt a hibát, mint annak idején ő: Készpénznek vesz irodalmi művekből levont következtetéseket. Mint ahogy Freud is benézte nagyjából az egész Oidipusz-komplexusos témát,és az ókori mitológiából elvont példákat. Úgy Susan Sontag is nagyrészt az irodalomra támaszkodik, a pszichológiára csak érintőlegesen.
Tuberkulózisból mint metaforából ágazott el a rák és az elmebetegség metaforája
Pedig a pszichoszomatika nem teljesen vezethető le irodalmi művekből, szerintem. Akkor már inkább érdekes Rüdiger Dahlke A lélek nyelve a betegség című könyve, igaz, jó húsz évvel később íródott. De végül is követi a Susan Sontag koncepcióját, jóval kibővítve, már nem használ irodalmi fogalmat, mint „metafora”. És nem irodalomból von el absztrakt dolgokra való következtetéseket. Hanem inkább az orvostudomány és a spiritualitás határmezsgyéjéről, ami termékenyebb talaj.
Susan Sontag leginkább a 19. századi tuberkulózist (tbc-t) vizsgálja, amit a 20. században felváltott szerinte a rák, és az elmebetegségek. De leginkább csak a rákra és a tbc-re koncentrál, ami egy idő után kissé unalmasan dualisztikussá teszi a könyvet. Végig azt fejtegeti benne, hogy a 19. században divatos volt tuberkulotikusnak lenni, illetve abban haldokolni. („Ja, persze, szóval ez volna a spleen.”) Szóval egy átromanticizált betegségről van szó. A rák fogalmához viszont csak a horror és a borzalom képzetei tapadtak mindig is. Elhibázott szerinte az a katonai zsargon, amit a „rákellenes küzdelemben” használnak, ami nemhogy hasznos, hanem egyenesen káros, ami egybecseng a manapság divatos elméletekkel. Amíg a tuberkulózist romantikus utazásokkal próbálták kezelni/gyógyítani, ezért sokszor bejárták a fél világot vele, mindaddig, amíg rá nem jöttek, hogy milyen baktérium okozza, és teljesen gyógyíthatóvá nem vált, vagyis eltűnt.
A ráknak sosem volt ilyen gyógymódja, sokan egyenlőségjelet tettek a rák és a halál közé, és inkább háborút viseltek ellene. A tuberkulózist körüllengő misztikus miliőt az elmebetegségek örökölték szerinte, erről csak annyit tudok, hogy skizofréniában „szenvedni” szokás. Ezt egy-két mém sikeresen nevetségessé is teszi. Azt már nem mondják, hogy ugyanúgy harcolnak ellene, mint a rák ellen. Csak kevésbé magával a „betegséggel”, mint inkább a skizofrénnek bélyegezett emberrel. Illetve korábban keringtek olyan divatos téveszmék az interneten, hogy „az elme rákja a skizofrénia” (nem az), illetve „a skizofrének között kevesebb a rákos megbetegedés” (miért lenne?)
A betegségek használata a politikai közbeszédben példaként
A könyv végén egy hosszabb fejezetet szentel az írónő a tuberkulózis politikai metafora való felhasználhatóságára, amit hamarosan felváltott a rák példája, erre Hitler náci propagandáját mutatja, be, aki 1919-ben még a tuberkulózissal példálózott a zsidóságot értve ezalatt, majd csakhamar rátért a rák hasonlat retorikájára. Manapság pedig az elmebetegséggel példálóznak, főként a skizofréniával, és egymás elzárását követelik a nagyon bölcs államférfiak. De ez már nem teljesen ide tartozik. Illetve valamennyire igen, mert ez a történet aktuális végkicsengése. Ma az elmebetegséggel való példálózás még mindig szalonképesebb egy fokkal, mint a rák emlegetése. Illetve a rák elővezetése, gondolom, ugyanúgy már háborús retorikát jelent, mint magának a valódi betegségnek az esetében. Békeidőben viszont megelégszenek a felek egymás kölcsönös leelmebetegezésével. És ezt általában még igen jó poénnak is tartják, elégedettek vele…
https://moly.hu/konyvek/susan-sontag-a-betegseg-mint-metafora