Szentes Róbert YouTube videóival a nagykállói pszichiátria rehab osztályán találkoztam először („mindenkinek lennie kell valahol…”). Kellően röviden, viszonylag érdekes dolgokat mondott. Akkor a semminél, nihilnél ez is jobb volt. A könyve viszont (Szentes Róbert: Urald az elméd!) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Úgyhogy első körben arra gondoltam inkább szépen elsuvasztom valahova, és hanyagolom a róla való írást. Aztán – mint alább látható – mégis másképp döntöttem. (Azt sem zárom ki teljesen, hogy én voltam egészen türelmetlen a témával kapcsolatban…)
A szerző az agyvérzése után írta meg ezt a könyvet. (Szentes Róbert: Urald az elméd! ) Az, amit a felépülés közben élt át (mestercoachok és terapeuták közreműködésével) olyan felismerésekhez segítette, amely az állapota gyökérokaira irányította a figyelmét. Természetesen ő is hangsúlyozza, milyen fontos könyvet írt, és hogy olvassuk el minél többször, ilyesmi… Kezdem úgy érezni, ez már az önsegítő könyvek kötelező toposzává kezd válni.
5 lépéses módszer
Egy 5 lépéses módszer mentén képzeli el a megoldást:
1. Értsd meg a negatív érzelmeidet, és dolgozz rajtuk!
2. Változtasd meg a hasznavehetetlen vagy korlátozó hiedelmeidet!
3. Oldd meg a belső konfliktusaidat!
4. Fedezd fel és alakítsd át a negatív énképedet és az önmagaddal kapcsolatos negatív meglátásaidat!
5. Tűzz ki összetett célokat, és kérd magadon számon az eredményt!
A könyv lényege 1-2 mondatban összefoglalható: Nagyjából annyi, hogy önkorlátozó, önszabotáló hiedelmeink vannak, és hogy ezeket fel kell számolnunk az egészség, bőség, „jóllét”, stb. érdekében. Ezek a „programok” a tudatalattinkban futnak, és 0-24-ben mérgezik mindennapjainkat. Ezért kell(ene) felszámolnunk őket. Ezen kívül tartalmaz néhány (nem túl részletes) esettanulmányt, és a végen két gyakorlatot önmagunk fejlesztésére. Szentes Róbert volt az első „coach”, akitől olvastam, de nem győzött meg erről az egész „coaching” kultúráról. Bár „elmetudományról” beszél, ahhoz szerintem nem elég rendszeres és alapos, inkább maradnék a „hivatalos” filozófiánál és pszichológiánál, bár ezek sem túl hatékonyak. Schopenhauer tette fel, azt hiszem, a kérdést, hogy a filozófia oldott-e meg valaha valamilyen aktuális problémát? A válasz: Természetesen: Nem. Viszont legalább (jó esetben) gondolkodásra késztet. Mint ahogy a pszichológia is. Bár megoldást szerintem ez is a legritkább esetben kínál. Pláne 1-1 tapasztalatlan, fiatalabb „szakember” személyében…
Szóval ez a „coaching” egy kicsit túl „amerikai” nekem (habár természetesen magyarul is van). Bár a spiritualitással még valamennyire „szemezek”, sőt, más ideológiákat és filozófiákat is igyekszem bekapcsolni a témáim közé (amiket egyelőre övezzen mély titok és hallgatás), a „coaching”-tól egyelőre így búcsúzom:
