Az idei Spring Thing Festival játékaiból érzésem szerint idén egy elég erős mezőny alakult ki. Ennek az ismertetését nem is a fő fesztivállal (Main Festival), hanem a hátsó kerttel (Back Garden) kezdeném, ide azok a játékok kerültek, amiket valamiért a szerzője nem nevezett a versenyre. Idén csak 3 játék van itt, ezek közül is a The Ballroom (A bálterem) tűnik a legérdekesebbnek, vagyis a legesélyesebbnek a figyelmünkre. Annak ellenére, hogy Windrifttel íródott, ami hagyományosan nem interaktív szövegek (interactive fiction) létrehozására való, hanem úgynevezett változékony szövegek (mutable fiction) előállítására. Ez is egy újfajta megközelítése a hiperszöveg alkalmazásának a játékok terén (ami természetesen máshol is alkalmazható). A lényege annyi, hogy a szöveg attól függően változik meg (vagyis egészül ki), amilyen hiperhivatkozásra kattintunk, ás ezáltal többletjelentés adódik hozzá. A történetek nem vesznek tehát gyökeres fordulatot, nem ágaznak el, hanem variálódnak, mutálódnak, meg-, illetve átváltoznak a szerző (és az olvasó) szándéka szerint.
A bálterem helyszínét tekintve egy képernyőt, illetve „szobát” tesz ki, a szó eredeti és játéktechnikai értelemben vett használatakor is. A cselekmény mindössze egy báli este elmesélése. Viszont a szövegben van arra utalás, hogy „a dolgok nem olyanok, mint ahogy első ránézésre látszanak” – és valóban, ahogy követjük a linkeket, a szöveg úgy egészül ki, változik, annyira, hogy már fel sem ismerjük az eredeti helyszínt, illetve cselekményt, hanem a szemünk előtt változik át az egész történet. Természetesen mindez csak bemutatója a változékony történetek alkalmazási lehetőségeinek, és valószínűleg nem meríti ki teljesen a Windrift nevű rendszer összes felhasználási területét a változékony történetek világában, hanem csak bemutatója a lehetőségeknek. Például attól függően, hogy milyen ruha van rajtunk, változik a bálterem képe, vagy annak függvényében, hogy fogyasztunk-e alkoholt, a szöveg szerint más és más a minket körülvevő világ. Tehát tökéletes(edő) szimulációját adja egy szöveges (vagyis narratív) játékkörnyezetnek, ami a műfajban új lehetőségek dimenzióját bontja ki. Mindenkinek ajánlott, aki fogékony a szövegekkel való játékra, a szó változékony értelmében. A hipertext fogalmának megújítását, kiterjesztését egy másik játék is felveti idén, a Sötétség (Darkness) című, de eszköztárának tekintetében A bálterem (The Ballroom) kissé radikálisabban teszi ezt.