Dr. Mangó Gabriella: A gyógyítás útjai című könyvében a kétféle orvoslás: A hagyományos- és a természetgyógyászat bemutatására vállalkozik. Felhívja a figyelmet a kétféle orvoslás szinte kibékíthetetlen ellentétére, ennek ellenére mégis egyfajta szintézisre vállalkozik.
Kezdetnek bemutatja az indiai, kínai, tibeti, görög és középkori orvoslást és filozófiát, amiből sajnos egy átlagember nem sokat ért meg, de mégis alkothat valami fogalmat magának ezekről a dolgokról. Dr. Mangó Gabriella sokszor kiszólásokkal bíztatja az olvasót – talán ő is érzi, hogy unalmas a könyve – hogy még ezt bírjuk ki, még amazt, és rögtön jobb lesz…
Magyarországi természetgyógyászat
Aztán rátér a magyarországi természetgyógyászat válfajainak bemutatására. Ezeken is szubjektív módon – szinte kutyafuttában – áthalad, igazából sok mindent nem értünk meg ezekből sem. Egyébként a Dr. előtaggal kezdődő írók gyanúsak nekem mostanában. Nagyon ígéretes a doktori fokozat, de általában mintha dolgozatot írnának: Túl tudományosnak próbálnak hatni, aztán pedig sokat markolnak, de keveset fognak végül. Az orvosi szemellenző is meglátszik rajtuk.
Persze, akármiről is írnak könyvet, alapvetően nem mondhatnak ellent a szakmájuknak teljes mértékben. Talán úgy érzik, forradalminak hat egy-egy kijelentésük. Nekem valahogy mégis, ezzel együtt is kevésnek hat, amit mondanak, amit felkínálnak a gyógyulni vágyóknak…
Alapos, átfogó munkának tűnik, éppen ezért, sajnos nem jut idő kifejteni a természetgyógyászati módszereket, és azok alkalmazását. Néhány szóval vagy mondattal elintéz egy-egy ágat, majd szalad tovább a másikra – hogy arról se mondjon sok mindent. Ha olyan kedve van, végeláthatatlan felsorolásokba kezd a természetgyógyászati módszerekről, vagy éppen ételkről, máskor pedig szűkszavúan elintéz egy-egy területet, mondván, neki erről nincsenek átfogóbb tapasztalatai, vagy ezért vagy azért nem jött be neki.
Azért az orvostudományon is átsejlik az az átható erőszak, amit végül a pszichiátria fejlesztett tökélyre, már-már orwelli módon. Érződik az arrogancia, hogy ők valamiféle istenek vagy istenpótlékok, valamiféle nélkülözhetetlen tudás egyedüli letéteményesei. Éppen ezért, bármiről írnak könyvet – meditációról vagy természetgyógyászatról – az orvosi szemlélet végül letöri az ember lelkesedését… Mérsékelt lelkesedésből pedig nem igazán születik siker, szerintem…