Nem végtelen, csak 200 oldal Ha két bölcsész leül beszélgetni, akik ráadásul ismerik egymást, ráadásul együtt is dolgoznak, hamar betelik
Bölcsészeti underground – Újraolvasva
Lapszéli jegyzetek: Csak a kötelező mondanivaló, általában kevés szóval letudva
Nem végtelen, csak 200 oldal Ha két bölcsész leül beszélgetni, akik ráadásul ismerik egymást, ráadásul együtt is dolgoznak, hamar betelik
„Almási Kitti az új Bagdy Emőke” – Mindenkire rábízom az értelmezést, annyit kérek: értsük jól! Már ezért az örökbecsű idézet
Ez az a könyv Szendi Gábortól, amit lehetőség szerint sohasem akartam elolvasni. Egyébként az Értelmes szenvedés: A boldogság és a Párbajok
Másoktól tanultam, hogy időről időre mindent el kell mondani, fel kell újítani: Egyszóval nem utálom a pszichológiát (sem a filozófiát,
Feldmár András: Diagnózisok homokozója című könyve dr. Kröber Edith-el párbeszédben íródott, ahol Feldmár adott tanácsot a „doktornőnek”. Mintha csak éppen
A bejegyzéshez minimál használati utasításként hozzá tartozik, hogy Almási Kitti ideális olvasója nem én vagyok, de ismerek olyat is, akihez
Vannak ezek a könyvesboltokban általában kapható, pszichológiai antológiák, amik hangzatos hívószavak mentén íródnak, pl. az Életbátorság. Az Életbátorságról Almási Kitti
A perszóna szó nem a „jóféle nő” értelmében használatos Oravecz Nóra: Perszóna című könyvét vagy a médiaszemélyiség, médiaperszóna fogalmából vonta
Bagdy Emőke: A család jövője, a jővő családja címmel úgy járt, hogy nagyon jól hangzik ugyan, mégsem fedi a hangoskönyv
Noszály Sándor a StigmaNO első podcast adásába Almási Kitti-t hívta meg. Nem volt különösebben átütő siker: Egy hónap alatt alig
A Mátrix: Feltámadások újra feltalálható jelenleg az interneten, gyorsan meg is néztem megint, mert csak blue-ray dvd verzióban lett kiadva,
Dr. Máté Gábor A sóvárgás démona című könyvét először furcsa volt olvasni, mert főleg azokról a drogosokról ír benne, akiket
Bagdy Emőke: Boldogság hatvan fölött – Második félidő 2 című hangoskönyvével elérkeztünk utolsó természetes szövetségeseink történetéhez. A társadalom hasonló módon
Bagdy Emőke: Boldogan az élet delén – Második félidő 1. című műve csak hangoskönyv formájában fogyasztható, vagyis hallgatható meg. Nemrég
Arin Murphy-Hiscock: Boszorkány praktikák – Önmagunkért című könyve az öngondoskodás fogalmát helyezi a fókuszába. Szerinte: „A mágia egyik fő célja a
Blogos eszmélkedésem egy pontján rájöttem, hogy elég korrektül tudok filmeket, könyveket, egyéb alkotásokat bemutatni, hadd ne mondjam, elemezni. És ezek
Bolyongás a Maslow-piramisban Skizofrénia és önmegvalósítás. Vajon lehetséges konstrukció ez együttesen? Elmondom, mi a baj a flow-elmélettel a skizofrének életére
Amit a skizofrének sohasem élhetnek át A flow élményt kutatását és felfedezését Csíkszentmihályi Mihály: Flow | Az áramlat című könyvétől
Nem tudom, láttam-e elejétől a végéig egyáltalán fekete-fehér filmet (a Gázláng ilyen), színes filmet fekete-fehér tévén nem ér, egyébként nekem
Most Csernus Imre: Oroszlánok és farkasok című könyvéről lesz szó főleg és remélhetőleg. Igyekszem minél kevesebb körítéssel lerendezni, mivel túlságosan a
Érdekes Bagdy Emőke: Második félidő című könyve, mert egy korábbi hangoskönyvében már kielemezte a témát, akkor a boldogan megélt életközépről