Számomra Feldmár András Ellenállás című könyve azért hiteles, mert számtalan példával támasztja alá a mondanivalóját. Tehát nem a szuggesztió erejével akar hatni, hanem meggyőz, arról, amit mondani akar. Az Ellenállás is kiváló példája ennek a módszernek. Azt a viselkedésformát, amit ellenállásnak nevez, nem egysíkúan mutatja be, hanem több szemszögből vizsgálva. Egyforma hangsúlyt fektet a gyermekkori és a felnőttkori viselkedés pontos értékelésére és bemutatására. Személyes példákat is hoz egy-egy ellenállásra a pályáján, amivel sok eredményt nem ért el, mégis megkönnyebülés volt, mert a morális véleményalkotáshoz való jogát nem veszítette el.
Van-e értelme az ellenállásnak, és mikor?
Szerinte érdemes megvizsgálni, van-e értelme az ellenállásnak bizonyos helyzetekben, mert esetleg többet árthatunk vele mint használhatunk, ez úgy érzem, számomra megszívlelendő jó tanács, viszont előfordul az is, hogy profitálhatunk a helyzetből. Ha máshogy nem, akkor erkölcsileg. Leír egy esetet, amikor Kanadában, a helyi pszichológus szervezetben egy kolléganőjével hosszú nyílt levelet fogalmaztak, és kiléptek a kamarából, aminek végül is nem érezték sem a pozitív, sem a negatív hatását, de legalább megmaradt a ius murmurandi, a szabad véleménynyilvánítás joga.
Feldmár szerint az olyan bajok, mint az anorexia nervosa vagy a lustaság is az ellenállás egy formáinak tekinthetők. Szerintem is megfigyelhető, hogyan lovalja bele magát egy-egy anorexiás egy pszichiátriai kórképbe, vagy a lustaság is lehet egy előre elgondolt stratégia, esetleg védekezésmód. Nem kell mindent diagnosztizálni, mert azzal csak beskatulyázzák az embert. Az ellenállásról számomra érdekes volt, amit a tízparancsolatról írt a tanítója, Laing kapcsán:
Laing és a tízparancsolat
„Laing azt állította, hogy a tízparancsolat nem parancsolatok sora, csupán rosszul fordították le. Ez valójában tíz pontba szedve a leírása annak a felnőttnek, aki nem csinálja azokat a dolgokat, amikről ott szó van. A felnőtt ez esetben egy tudatállapotot jelent – és abban az állapotban azt a tíz dolgot nem teszi. Tehát felnőtt. Mintha rá lehetne parancsolni egy felnőttre, hogy ne szarjon be! De ha túl korán parancsolod meg valakinek, amikor még pici, úgyis beszarik. Még akkor sem, ha nem tanítják meg külön erre. Nem kell parancsolni, mert egy bizonyos kor után már senki sem szarik be.”
Freud szerint a tudatalattink tartalmának a hozzáféréséhez ötféle ellenállás létezik. A leghíresebb páciense, akiről Farkasember néven írt esettanulmányt, az elfojtást választotta az ellenállás helyett, hogy megőrizze anyja szeretetét, és egész életében kudarcos maradt. De saját magunkkal szemben is kerülhetünk ellenállásba, például ha valamit eldöntünk, és utána már nem akarjuk. Meg kell vizsgálni, kinek az akarata is ez igazából, és időnként fel kell frissíteni az elhatározásunkat:
Saját akaratunk vagy másoké?
„A saját akaratunkat gyakran összekeverjük mások akaratával. Valaki szabadon, lelkesen elhatározza, hogy valamit meg akar csinálni, de ahogy telik az idő, valahogy átváltozik az érzése, eltűnik a lelkesedése, és úgy érzi most már muszájból kell csinálni. Mintha elfelejtené, hogy ő maga határozta el. Elkezd vonakodni, mintha kötelező lenne megtenni azt, amibe belefogott.”
Ugyanerről Derrida:
„Sokszor az ember lelkesen belevág valamibe, és hamarosan már kötelezőnek érzi. Mintha valahogy eltűnt volna az a személy, aki lelkesedett. Elfelejti, milyen tudatállapotban volt, amikor nekifogott, és az az állapot már nincs meg. Tehát az igazi ígéret – mondja Derrida – nem csak emlék, ami élettelenül szól egy rögzített felvételről. Az igazi, hatékony ígéret él, és frissen, újra és újra el kell döntenünk a megtartását, a betartását, így válik alkotóerővé, és formálja a tetteinket. Az ígéret elsősorban egy döntés, amit én hozok, megbirkózva magammal, és ami kizár minden más lehetőséget, teljesen függetlenül attól, mit érzek, vagy milyen nehéz betartani.”
Ennyi volt, mese volt, Feldmár András: Ellenállás című könyvéről.. Elnézést a sok idézetért, de úgy érzem, ezeket most muszáj volt. Akinek ismétlésként hat, ne búsuljon, és sohase feledje: Az ismétlés a tudás édesanyja. Nem lenne jó megfosztani azokat tőle, akiknek viszont újak lennének, vagy megvilágító erejűek.