Dsida Jenő huszonöt legszebb verse, ami a Tinta kiadó gondozásában jelent meg, inkább tárgy értékű, mint tartalmi lényegű (ezt jól megaszondtam). Vagyis inkább való ajándéktárgynak a nagyszüleink (vagy akárki más) részére, mint hogy ebből tájékozódjunk a költészete felől, vagy mindennapos olvasásra. Lévén, hogy csak huszonöt verset tartalmaz, de ez egy kiadói koncepció, más költők verseit is adták ki ilyenformában. Ahhoz kellőképpen „öreg betűs”, hogy bárki olvashassa, és a borítón látható díszítő sorral is el vannak látva az oldalak, ami kissé a giccs kategória felé billenti már el nálam a mérleget. Bár, lehet, hogy csak „archaizál”, rájátszik egy kicsit a biedermeierre, mint ahogy páran a h#lyére szoktak…
A költő Szatmárnémeti születésű (tehát Szatmárnémeti-i 🙂 ), amely város így belegondolva némi szimbólum-értékkel bír az életemben (na, nem azért, hanem másért). Valamennyire avantgárd-szürrealista stílusban indult, ezért hasonlítják néha József Attilához, aztán áttért a kötöttebb formákra. Némely források azt említik, hogy mindig is költőnek készült, mások szerint jogász akart volna inkább lenni egy időben. Hát, én jogász, az sose akartam lenni, a törihez is, mint a joghoz is többet kell memorizálni, mint észszerű lenne, bár a magyar szak sem bújhat el „memoriterek” tekintetében, valamennyire mégis barátibbnak tartom. Meg, ugye, van a tudományos érdeklődés is… A magyar is szerencsésen ötvözi a tudományt a művészetekkel, bár kreativitásra kevésbé buzdít, mint az angol, vagy nyugati típusú anyanyelvi oktatás… Mindegy, ezt így kell elfogadni. „Eszi, nem eszi, nem kap mást.”
Dsida Jenőt a Psalmus Hungaricus-ról szokás ismerni, mint ahogy Babits-ot a Jónás könyvéről
Mint ahogy Dsida Jenőt is főleg a Psalmus Hungaricus című verséről ismerjük, amivel ebben a kötetben is szerepel. Mivel a műfaja zsoltár (a psalmus szóból következtetve vissza), talán keserűségben felveszi a versenyt Kölcsey (vagyis mindannyiunk) Himnuszával, átkozódó hangnemével pedig még be is előzi (amely hangnem csak másodszori olvasásra tűnt fel nekem is). Szóval tipikusan az a költő, akinek a trianoni tragédiáig nem nagyon jutott eszébe, hogy magyar, erről számot is ad a Psalmus Hungaricus-ban, aztán, a legtöbb erdélyihez hasonlóan „már csak azért is” nagy magyar hazafi lett, bár állítólag ebben kevésbé volt radikális, mint a korabeli erdélyi költők, a Psalmus Hungaricus-on ez pont nem látszik. 🙂
Nálunk az avantgard különben sem volt sokáig menő. A Nyugat-os, klasszikus formák képviseltek inkább értéket. A hazafiasság és a kereszeténység (vagyis Krisztus követése) ugyanúgy megfér a témái között, mint az ifjúság és a szerelem ünneplése, vagy az antik témák. Bár a Psalmus Hungaricus-t a trianoni események (vagyis az első világháborút követő „békediktátum”) után írta közvetlenül, valamennyire érthető is a hangvétele. Azért elárulom, van jobb verse is. Bár egészen a közelmúltig Dsida Jenő nem volt a törzsanyag része. Mai napság viszont reneszánszát éli. Vajon miért? (A kérdés, persze, költői. 🙂 )
Dsida Jenő verseinek elérhetősége, egyéb megjegyzések a költőről
Könyv: Dsida Jenő huszonöt legszebb verse (Dsida Jenő)
Dsida Jenő versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban is elérhetők:
Dsida Jenő: Dsida Jenő összes költeménye [Magyar Elektronikus Könyvtár – MEK-00640]
Mint ahogy a Digitális Irodalmi Akadémián is:
Dsida Jenő: Digitalizált művek | Digitális Irodalmi Akadémia
A szocialimusban „szamizdatban”, gépiratos (tudniilik mechanikus „írógéppel” írt) formában terjedtek a szerző művei, ma „szabadon hozzáférhető”, sőt, utánunk hajítják. Mindegy, egy a lényeg, szeretünk, Jenő 🙂 . Minden korban. Bár a sors nem volt hozzá túl kegyes: Élt: 31 évet… Két verseskötetet jelentetett meg, Leselkedő magány, Nagycsütörtök, illetve a harmadikat (Angyalok citeráján) még „sajtó alá tudta rendezni”…