A címadás szövevényes kalandja, a Lipótmező (pozitív) mítosza
Almási Kitti: Bátran élni című könyve az elég jól megírt könyv prototípusa. Almási Kitti jó abban az értelemben, hogy könnyen olvasható, nem jó viszont – semmilyen más értelemben. Már eleve csalódás, hogy a címben jelzett kifejezésről, a bátor életről szinte nem tudunk meg semmit. De ha ettől eltekintünk, éppen el lehet a könyvvel lenni, bíbelődni. Ha nincsenek túlzott elvárásaink, az a megfelelő olvasási stratégia, legalábbis jelen esetben. A könyv alcíme, Félelmeink és gátlásaink leküzdése is szóba jön. De ez sem talált teljesen, a témát illetően. Sőt a harmadik, És akkor mi van…?! mondat sem…
Az van, hogy nagyszerű klinikai szakpszichológusok ájulnak el, ha szóba jön a Lipót mint jelenség, vagy egyáltalán bármilyen pszichiátria, hogy ott dolgozni nekik egyfajta „szakmai csúcs”. Ledoktorálnak, hogy „doktornőnek” szólítsák őket (amúgy is szokták, de így némileg több jogalappal), a „rendelőjének” hívja aztán a munkahelyét. Amitől rögtön beugrott a gyermekorvosom rendelője, azzal a babatisztábatevő „fektetővel” együtt, ami az ilyen helyeken óhatatlanul szembeköszön. Aki a Lipótmezőt élvezte, azok a személyzet közül kerültek ki, betegeket, érdekes, nem hallani ilyen nagy lelkesedéssel nyilatkozni róla. Állítólag elidegenítőek és embertelenek az ilyen pszichiátriai tömegintézmények.
De térjünk rá a könyvre, lehetne pl. Párkapcsolatok könyve
Almási Kitti mintha minden témájában duális, tehát párkapcsolattal súlyozott problémát látna, bármilyen téma kerül terítékre, ott van benne a másiknak tetszés, megfelelés, együttélés témája. Abban talán igaza van, hogy az ember jellemzőbben él párkapcsolatban, mint egyedül, de ennyire még bennem sincs meg ez a mindenféle – pszichológiai és filozófiai értelemben vett – csak másikkal együtt létezés érzése. Holott tudtommal én vagyok a kodependens, kapcsolatfüggő. És nem Almási Kitti, bár, ezek után gyanús, hogy ő is, nemcsak a „kliensei” állandó problémái a kapcsolatok, hanem esetleg az övéi is.
Most, ha maradunk az irodalmi szemléletnél, a könyv egy novelláskötet mintájára épül fel, a Bátran élni ugyanolyan hasraütésszerű címadás, mint a másik kettő. Ha valós, az írások tartalmát kifejező címet kellett volna keresni, akkor valahogyan a párzás, párkapcsolat, pároztatás címszavak között kellett volna szétnézni, ugyanis szinte minden írásából átsüt a kapcsolatkeresés, társas érintkezés potenciális lehetősége megteremtésének az izgalma. Gondolom, nem szokták Almási Kittit ennyire kittizálni, hehe, de nekem nem megy le a torkomon se a könyv, se a jelenség. Jó, hogy promózza az agressziókezelést, és azért ki-kitekint a párkeresési madame-kodás életérzéséből egyéb témák felé is. De engem nem teljesen győzött meg ez a teljesítménye sem, mint ahogy a StigmaNo-ban nyújtott gyalázat sem.
(Nem) azt kapod, amit látsz, anti-WYSIWYG
Egyébként viccesnek találom még a borítót, egy fekte macska, kiitike, kitten, angolul. Egy, a fején szövegelő piros madárral, inkább aranyos, mint kifejező ez is. Én Almási Kittire is azt modnanám, hogy inkább jócsajos, a pszichológia #ajsalunája, csak ez, ugye, annyira nem észrevehető, mert Immanuel Kant óta „szép az, ami érdek nélkül tetszik”. És ha valaki viszonylag elfogadható dolgokról beszél, viszonylag elfogadható módon, azt el is fogadják. Más kérdés, hogy a cím alapján nem erre kötött az olvasóval szerződést. Mint ahogy a StigmaNo-ban is értékelhetetlent nyújtott. Ami, egyébként szünetel most, és csak remélni tudom, hogy nem örökre. Én teljesítettem Noszály Sándor kapcsán a vállalásaimat. Elolvastam a könyveket is, amikről szó van. Noszály Sándor azonban mintha vonakodna teljesíteni a saját vállalását… Saját maga felé, és a hallgatók/nézők felé is természetesen, de ez itt off…
Könyv: Bátran élni – Félelmeink és gátlásaink leküzdése (Almási Kitti)