Byung-Chul Han: Infokrácia című könyve körülbelül egy szagdolgozatnyi terjedelmű, hangzatos fejezetcímek segítségével felépített hatalmas blöff. Filozófusok, mint Michel Foucault és Jürgen Habermas idézetekkel megtámogatott elméleti lufi az információs társadalomról. Azt jól látja, hogy valami itt nagyon nincs rendben, de mutogat a mesterséges intelligenciától kezdve az influenszerekig mindenkire, az okokat mégsem sikerül feltárni. Csak az eredményt, ami George Orwell 1984 és Aldous Huxley Szép új világ című fikcióós műveinek a megvalósulásában mutatkozik meg. Ebben talán van valami, Byung-Chul Han a Szép új világra szavaz, mivelhogy az egész élvezet- és fogyasztásközpontú, mint ebben a regényben. Neki, lehet. Viszont bőven vannak olyan rétegek is, akiken „csak” az 1984 világa jutott.
Máris itt egy sarkalatos pont, ami azt jelzi, hogy eltérő filter- vagy szűrőbuborékokban mozgunk a professzor úrral. Egy akadémiai álláspontból bizonyos szempontokat nem is lehet annyira érvényesíteni, mint pl. nekem lehet(ne), ha nem állnék folyamatos „kezelés” alatt. Vagyishogy úgy kellett megírnia az információs társadalom kritikáját, hogy jól hangzó legyen, tudományos hatást keltsen, és ebbe bele legyen csomagolva a lényeg, hogy az Infokrácia, vagyis a digitális- és kommunikációs diktatúra felé tartunk, illetve már benne is vagyunk. Ilyen szempontból nézve talán nagy teljesítmény, hogy tudományos eszközökkel eljut kb. ugyazokra a következtetésekre, mint amit egy tudományosan képzetlen középiskolás – akár sejtés szinten, akár saját szavaival – könnyedén megfogalmazhat.
Nincs még a történelemnek vége, de döntően az interneten íródik tovább (Infowar)
Szóval nem a történelemnek van vége, ahogy Francis Fukuyama jósolta, hanem annak az információfilozófiai gondolkodásnak, amivel ezek a folyamatok leírhatók. Nem gondolom, hogy a jelen informatikai trendek „csináló” akár túl sok Francis Fukuyamát, akár Byung-Chul Han-t olvasnának. A kezükben tartott pakli lapjait kiteregetni azonaban nyilvánvalóan nem fogják. Akár előre tervezett folyamatok eredményeként halad előre az „infokrácia” jelensége, akár nem. Ebből a nézőpontból megértem, hogy a bölcsészet kolonc az informatika nyakán, mert olyan hivatkozások mentén kénytelen felépíteni a maga szövegeit, amik simán kihagyhatók lennének. Normális esetben már nincs is rájuk idő. Viszont ez az, ami a bölcsészettudomány jelenlegi módszer: ez ad neki legitimitást, tudományos keretet.
Amit viszont nem tett meg a szerző, ami ebben az esetben jogosan elvárható lenne, de inkább megkerülhetetlen, hogy történelmi áttekintést, adjon, hogy „hogy jutottunk idáig”. Talán a közeljövőben megteszem én, ameddig egyáltalán maradt még hozzáférhető forrás. Ez a téma annyiban hasonlít a pszichiátriához, hogy amíg az ember nem ismeri a történelmét (tehát a diakrón folyamatokat), nincs rálátása a vizsgált terület jelenére (szinkrónia) sem. Jól hangzó frázisok puffogtatásával ugyan lehet ideig-óráig „elfilozofálgatni” a témán, de ez a filozófia nem lesz időtálló (amennyiben a témája sem az). Illetve tartósnak tartós. Viszont az elméletekkel vigyáznék, mert eléggé „ingoványos a talaj”.
Mindeféle értelemben. A történettel nem annyira, abból mindenki leszűrheti a maga tanulságait. Pláne, ha menet közben javaslatot is teszünk néhány szempont bevonásával/bekapcsolásával a diskurzusba. Annál is inkább, mert mostanában kezdek rájönni, hogy az öninterjú mintájára kezd létrejönni az „egyszemélyes diskurzus” tere is az internet egynémely sarkában, amit pl. erre a blogra szokott előszeretettel használni a MI. Amit Németh László egy időben túlbuzgóságból, elitizmusból csinált pl. a Tanu című folyóirattal, arra az embert előbb-utóbb ráviszi a kényszer a digitális érában, pláne, ha kiutálták már pár helyről. A filterbuborékokba tényleg nem fér bele néhány alapvető „igazság”. Sem jobbról, sem balról. Ilyenkor kerül képbe a funkcionális láthatatlanság, az igazság valójában a filterbuborékok vakfoltjaiban létezik csupán, önmagába szimulákrumába zárva. Tehát hiába indítanak a keresésére expedíciókat internetes, virtuális hősök, szerencse- és rablólovagok, akár keresztes jhadjáratot is, meglehet, örökre láthatatlan marad. Bár akkora elánnal nem is keresik, talán.
A bölcsészettudomány sem mindegy, hogyan foglalkozik az informatikával
Csak egy költői kérdés a végére: Vajon miért fanyalgok mindig, amikor bölcsészetet akarnak vinni az informatika (újmédia) világába, úgy, ahogy az nem való? Illetve való, de akkor legyen az embernek némi tapasztalata a tükör másik oldaláról is (a programozásra gondolok). Ne csak a frontendet ismerje, a backendet is. És akkor abból mindenki profitál. Szerencsére ez a veszély egyelőre nem fenyeget- Szóval annak ellenére, hogy születnek munkák a témában, fehér folt maradt ez a kommunikációelmélet (vagy kommunikációfilozófia, internetfilozófia) térképén. Ami jelenleg nincs, illetve nem is nagyon akarják szerintem, igazából, hogy legyen. Ilyen kisebb próbálkozásokat, közelítéseket elnéznek, aztán mosolygunk az egészen, és mehet minden tovább. Viszont kiindulópontja lehet komolyabb kritikai elméletek megfogalmazásának a témában. A fejezetcímek legalább már kezdtek rátapintani a lényegre.
A végefelé újabb adalékokat kapunk a hazugságról: A jobboldal identitásképző törzsekbe szerveződéséről a döntően neoliberális (ezt már helyből cáfolnám) interneten. Az elméleti háttér lehet, hogy neoliberáls, a pálya viszont erősen jobboldalra lejt, ez már csak a használt módszerekből is kikövetkeztethető. Tehát a jobboldal mémek, konteók segítségével előzi, meg, szakítja félbe a diskurzust. Bár azt is elismeri, a baloldal sem sokkal van ebben lemaradva. Tehát az igazság tudatában való hazugság inkább már csak félig-meddig hazugság, inkább csak propaganda, a manipuláció eszköze.
A mesterséges intelligencia hallucináció-koncepciója, és az újabb hazugság-elméleti adalékok is csak egyre közelítik a fogalmakat egymáshoz. Talán eljutunk egyszer oda, hogy a pszichózist sem fogjuk másfelől vizsgálni, mint ezek felől a hazugsákoncepciók felől. Ami egyébként mostanában nekem is a kedvenc témám lett, pédául Moskát Anita: A hazugság tézisei kapcsán, vagy a Gyurcsány Ferencről és az Őszödi beszédről ihletettséget kapott Minden krétai hazudik, mondja egy krétai című bejegyzést tekintve.