A Lackfi János: Keresgélők imakönyve tétel, azt hiszem, a legújabb kiadású mű a szerzőtől. Érdekes módon POKET zsebkönyvként lett kiadva, amit automatából lehet megvenni. Egyébként ettől olyan az egész, mintha egy modern zsoltároskönyv lenne. A szerző hangsúlyozza, hogy nyugodtan vigyük magunkkal, üssük fel, olvasgassuk. Ez kiemeli önsegítő jellegét. Kicsit olyan ez, mint a 3 az 1-ben: irodalom, imádságos könyv, önsegítő könyv.
Az Újszövetség amúgy is érdekel egy ideje (meg úgy az egész keresztény kultúrkör, ha már ebben élünk), talán előtanulmánynak, bevezetésnek jó lesz ez is. Az Ószövetség világa, természetesen különbözik az Újszövetségétől, ezt a kiadvány egyik verse is megemlíti, általában tudott dolog is, régen. Valaki szerint a kettő egyáltalán nem is tartozik össze. Utalnék itt Bácsfi Diána PhD hallgatóra, akit fura meglátásai miatt pár évre fel is függesztettek a felsőoktatásból. Aztán, persze, Avatara néven influencerkedésbe kezdett, de ez sehogy sem tartozik ide…
Csak lapozzunk
Mindegy, csak teljen a lap. Lapozzunk A versek azért jók, mert akár én is írhattam volna őket. Vagy Te. Vagy akárki. Nem hosszúak, inkább rövidek, talán pont egy zsoltárnyiak, szabad versben. Sok versnek a közepén a „Ja, nem…” formula virít, a szerző ezzel operál. Talán valakit idegesít, engem nem annyira. Ja, de. Ja, nem. Mindegy. Hagyjuk. Egyébként ezt a „formulát” arra használja a szerző, hogy egy modern felfogást ütköztet a Biblia valóságával. Szerintem „jogos” a használata, aztán ez idővel abba is marad, a szerző más ötletekkel kísérletezik.
Mert a kötet vezérfonala: Isten. Itt Isten nem más, mint egy jó ötlet, amire fel lehet húzni egy ilyen kvázi-meta-zsoltároskönyvet, „ötletparádét”. Akár nekem is eszembe juthatott volna. Vagy Neked. Vagy Neki. Ettől kirívóan eredeti a könyv, és mégis, mintha ismerős lenne. Mert ezek a versek mintha a kollektív tudattalanból jönnének elő, vagy oda tartanának, illetve térnének vissza. Mindenesetre elgondolkodtató maga a kötet is, a verseivel, rajzaival együtt. Mit üzenhet nekünk a kereszténység a (poszt)modernitásban? (Esetleg akkor is, ha nem járunk templomba.) Néha ugyan a blaszfémia határain egyensúlyozik, de hát „ilyen a lájf”, és ilyen a költészet. Annyira nem durván. Azonban Lackfi János „letett már annyit az asztalra”, érzésem szerint, hogy ezt nyugodtan megtehesse. Egyébként a szerző tudatos választás eredménye.
Minden véletlen eleve kizárva, illetve a versek „mindennemű egyezése a valósággal csupán a véletlen műve”. Álljon itt egy itt egy rövidebb vers, mintegy „használati utasításként”:
Zseb
Miatyánk, aki vagy a zsebemben,
add, hogy rendszeresen előkapjalak,
beszéltesselek, cselekedtesselek.
És soha ne tegyelek fel a polcra.
Egyébként a versek címei egyszavasak, van, hogy imádságokat „parafrazeál”, illetve vannak modern, számítástechnikai kifejezések is az „imaszövegekben”, bár ezeket következetesen nem viszi végig, pedig az is érdekes kísérlet lett volna. Jó lett volna, vagy nem, ki tudja? A Lackfi János: Keresgélők imakönyve akkor könnyen Keresők imakönyvévé válhatna, amiben én most vagyok, illetve voltam, de ne akarjuk saját képünkre formálni a művet, bármennyire is ismerős a koncepció, és mi is kibonthattuk volna, máshogy, másokkal, máskor… Akkor íme egy életrajz: