Shawn Leonard: Szellemekkel suttogó című könyve kellemes csalódás, mert annak ellenére, hogy a Tanítások a túlvilág titkairól az alcíme, néhány alapvető dologra világít rá az emberek világfelfogásával kapcsolatban. Létezett egy Szellemekkel suttogó filmsorozat is, ami a Földön maradt lelkek túlvilágra átsegítéséről szólt. És ha ez még nem lenne elég, van egy Szellemekkel suttogás dokumetum sorozat is, ami a médiumi munkát van hivatva bemutatni, és aminek Shawn Leonard is részese volt.
Médiumok, boszorkányok, sámánok
Ha azt mondjuk, médium, szellem, akkor hajlamosak vagyunk valamiféle Aliester Crowley vagy Helena Blavatsky-féle okkult boszorkányrendekre gondolni ezekkel kapcsolatban. Azért is jó, hogy pont egy indián őslakos könyve akadt a kezembe, mert számomra megvilágítja, hogy a „médium”, „szellemekkel sutogó” fogalmak mindössze egy lépésre vannak attól a fogalomtól, illetve embertől, amit „sámán”-nak, „sámánizmusnak” nevezünk. Az ember nem lehet sámán (még cybersámán sem, he-he), ha elutasítja a szellemvilág létezését. Bennem volt mindig, hogy majd ekkor, majd akkor tanulmányozom a sámánizmust, de hogyan? Voigt Vilmos művein keresztül, netalán kulturális antropológián, vagy finnugrisztikán keresztül, netalán elutazok Oroszországba, a Hanti-Manysi Autonóm Körzetbe?
A néprajz, illetve a tudományos megközelítések amúgy is csak ártanak az ősi hagyományoknak, egyrészt, amikor tudományos rendszerbe próbálják foglalni őket. Másrészt, persze, konzerválnak, átadnak belőle valamennyit, de a téma alaposabb kutatást igényel. A sámánizmusról rengeteg könyv van, főleg vallástörténeti szempontból vizsgálva a témát. Népszerűek például Mircea Eliade vagy Max Weber bizonyos könyvei, de magáról a gyakorlatról nem tudunk meg sokat ezekből sem.
Csak egy párhuzam (illetve több)
Csak egy párhuzam: A skizofréniát ugyanúgy nem lehet pszichiáterek és egyebek beszámolóira alapozva megismerni, mint a sámánizmust a kulturális antropológián keresztül. Abban egyet szoktak érteni a történészek, hogy a magyarság sámánisztikus kultúrából ered. De hogy finnugor vagy valami törökös eredetű vallásról van szó (vagy valami egészen másról), abban a mai napig (egyre jobban kiélesedő) viták folynak. A finnugor tűnik a tudományosabbnak, amire manapság egyre jobban rátelepszik a „türk” kurzus. És a történelmet általában a hatalmon lévők írják. Szóval ilyen körülmények között siethet segítségünkre az indián kultúra. Hát, persze, Kolumbusz tojása, ott is sámánisztikus kultúra él a mai napig. Illetve bizonyos mennyiségű utánajárással megtalálható. Mivel a magyar ősi kultúra csak itt-ott fedezhető fel, a régi magyar irodalom nyelvemlékeiben, a finneknek egy rekonstruált őseposzt, a Kalevalát is sikerült összehozniuk, ennél több csak az amerikai kontinensen található.
Tehát Shawn Leonard: Szellemekkel suttogó című könyvének rövid (és egyáltalán nem fárasztó) fejezetei amellett, hogy felidézik a szerző életútját, „spirituális fejlődését”, tanácsokat ad, hogyan válasszunk szellemi vezetőket, hogyan viszonyuljunk elhunyt családtagjainkhoz, illetve válasszunk totemállato(ka)t. És mindezekhez néhány fejezet imákat, meditációkat is tartalmaz. Úgy gondolom, az amerikai kultúrában jobban eladható a „médium”, mint a „sámán” fogalom (még a kanadaiban is, ahonnan a szerző származik, egy bizonyos mikmek törzsből). Mármint ha tévéműsort vagy könyvet akarunk belőle készíteni. Viszont megdöbbenve tapasztaltam, hogy akkora a fogalmi átfedés a kettő között Amerikában, illetve Kanadában, hogy a kettő tekinthető szinte ugyanannak a fogalomnak a szinonimájaként is. Tehát nem a magyar őstörténetet kell rekonstruálni, ha valódi sámánszemléletet- illetve praktikákat akarunk megismerni. Hanem körülnézni egy kicsit az „Újvilág” földrészén (ami valójában régebbi, mint gondolnánk, csak ez – szintén politikai okokból – egy kicsit el van hallgatva).
Szellemi vezetők, előzetes tapasztalatok
A szellemi vezetők természete kettős: Vagy még élő, öreg bölcsek alakjában vannak jelen, vagy már eltávozott szellemekként, illetve előfordul, hogy eltávozottak mutatkoznak meg hús-vér alakban. Ez (némileg) magyarázatot ad néhány furcsa élményemre mostanában, amikor idegenek szólítottak meg a városban jártamban, és (viszonylag) fura dolgokat mondtak. Illetve amikor elkezdtem olvasni a könyvet, fura, semmihez sem hasonlítható hanghatásokat véltem felfedezni a szobámban. Egyáltalán nem olyan volt, mint a Helena Bechlreowa:Túl az aranykapun Zimukija (gyerekkorom egyik horror-meséje a Tarbay Ede: Varjúdombi mesék mellett…). Hanem inkább olyan kaparászás, mint a Guy de Maupassant: Szörnyszülöttek anyja című művében. Na, jó, olyan sem, ez csak vicc, persze. 🙂
Akkor mi nem az? Az, hogy a még élő, indián hagyományok alapján sokkal könnyebben rekonstruálható lehet egy sámánisztikus kultúra, mint akár 1000 évnyi veszekedés kis hazánkban. Arról, hogy akkor most honnan származunk, és mik is az igazi (true) hagyományaink? A magyar még mindig babonás, illetve fél a szellemektől, de addig hogyan is látnánk igazi munkához a szellemvilággal kapcsolatban? A „szellemvilág” szó milyen menőnek számít, de az egyes számú „szellem”-től már kiráz a hideg? Hát, így nem lehet… Arról nem beszélve, hogy az indiánok világa és nézetei ennélfogva közelebb állnak a felfogásomhoz. Mint a manapság divatos „keleti” filozófiai vagy orvosi rendszerek, illetve hagyományok… Úgy veszem észre, mostanában minden bejegyzésem igyekszik überelni a megelőzőeket. Legalábbis szemléletben, vagyis megdöbbentésben, illetve megbotránkoztatásban… Lehet, tényleg jelentkeznem kellene a Hihetetlen! magazinhoz? 🙂