Babarczy Esztertől valahol azt olvastam, hogy nagyobb örömmel ír fikciós szövegeket, mint filozofikus és eszmetörténeti írásokat. Mert ott, úgymond, nagyobb a szabadság. A néhány szabály a boldogsághoz című könyv, ami két kisregényt tartalmaz. A változás kora, és a Mi ketten címűeket is ilyen fikcióshoz közeli szöveg, az első kisregény egy ötvenegynéhány éves, a körülményekből ítélve valamennyire depresszióban szenvedő nő önironikus vallomását tartalmazza. Ami olyan „fehér foltot” ragad meg az irodalomban, amire kevés példa van. Állandó mániája a chilipaprika elültetésével is már-már szánalmat keltő, de mégis viccszámba menő, a „bocsánat, hogy élek” gondolat Kafka-i karikatúrája.
Két kisregény
A második kisregényt, ami a Rasszista történet alcímet viseli, csak hónapokkal később olvastam el, kicsit nehézkesnek is tűnt a szociografikus tudatfolyam-regény stílust megemészteni, ami ráadásul kérdezz-felelek formába rendezi a fejezeteket, de ha ráérzünk a mű ritmusára, már jobban olvastatja magát. Amikor elolvastam az utolsó mondatot, akkor jöttem rá, hogy az előző kisregénnyel együtt végülis a könyv egy komédiává áll össze, amiben kisebb részben ott a tragikus színezet is.
Az első rész nevettető epizódjai, melyekben a főhősnő nem teljesen találja a korában magát (ezzel, mondhatom, nincs egyedül). A második részben viszont az állandó pénzkéregetés válik a komikum forrásává. És az, hogy az Emma nevű főhősnő mindig vállal egy-egy újabb fordítást. Hogy a cigány házaspár újabb stiklijeit ki tudja fizetni. Egészen A búcsú című fejezeteig, amikoris megelégeli a dolgot, és nem bírja már tovább. És kilép a kis cigány család életéből egy elegáns gesztussal (nem nyit ajtót).
A blog címére is valamennyire (akaratlanul is) reflektáló kisregények végülis „bánatból ékszert”, „fájdalomból művészetet” mottójára reagálnak, szerintem a női 50-es évek megfelelnek a férfi 40-eseknek. Ha szólhatok egy egós megjegyzést. Szóval innen nézve nem nehéz meglátni Babarczy az (ön)iróniáját, és jó értelemben vett komédiának értékelni a műve(ke)t. Mindenesetre szerintem megérte azt kivárni, hogy a szerző kiforrja magát a szépirodalom területén is.