A rettenetes, a csodálatos
Feldmár András: A rettenetes, a csodálatos egy rövidebb lélegzetvételű könyve, hasonló című előadásából kivonatolva. Nyilván nem a legjobb könyve, de ebben is találni korszakalkotó gondolatokat, amikért érdemes nekivágni az elolvasásának. Egy fél délutánt kitesz kb. a könyv.
Három fő alcím köré csoportosulnak az írások, értelemszerűen 1. Rettenetes, 2. Csodálatos, és van a 3. egy rejtett fejezet Szolidaritás, ami számomra a legtöbb mondanivalóval bír. A szolidaritás szó nekem is sokat jelent. A blog egyik alapgondolata e köré a fogalom köré szerveződik például. Nem lehetetlen, hogy a későbbiekben megjelenik majd ez valamilyen formában explicite is, mert itt is csak rejtve van jelen, mint Feldmárnál.
Szolidaritás
A könyvet szerintem áthatja valamiféle enyhe pesszimizmus, például A rettenetes fejezet, az oké, de szerintem a Csodálatos című fejezetben is végig rettenetes(nek tűnő) dolgokról beszél (ír). A harmadik, Szolidaritás című fejezetben ír arról, hogy a jó erőinek is kell hatalom. Nem szabad tehát a hatalomtól elfordulni, mint eddig tettük, én is, sokan, sokszor. És cinkosan kacsingatni a hatalom háta mögött egymásra. Mert nem ez a jó szolidaritás. Vagyis nem eléggé jó.
Ezen kell dolgozni a jövőben, bár, végülis eddig is próbálkoztam, de nem eléggé keményen, úgy tűnik. Feldmár leírja, hogy a gonosz erői hihetetlenül jól tudnak szervezkedni, mert a gonosz problémaköre is felberül, ebben a könyvében is. Azt is eldöntöttem, hogy külön foglalkozom én is a gonosszal, legalább néhány írás erejéig, mert nap mint nap találkozik az ember vele. Sőt, az embernek saját magában is meg kell küzdeni a gonosszal, mert a gonosz az egyes embereken keresztül nyilvánul meg, képviselteti magát. Ezt mostanában én is pedzegettem a Twitteren.
Feldmár András: A rettenetes, a csodálatos egy életrajzi elemekkel átszőtt, szem-felnyitogató könyv, pszichológiáról, pszichoterápiáról beszél, ami szerinte két külön fogalom, és inkább vallja magát pszichoterapeutának mint pszichológusnak. (Pedig az is, egyébként.) Ezzel a „pszicho” kategóriáink végképp kibővültek: Foglalkoztunk eddig pszichiátriával, pszichológiával, pszichoanalízissel, pszichoterápiával, és ezek szerint mind gyökeresen mást jelent, mint a másik. Én szívem szerint néha még szcientológiával is foglalkoznék (mint az elme egyik tudományával), ami annak idején rám nagy hatást gyakorolt. Bár, nem tudom 1. hogy venné ki magát, 2. hogy fogjak hozzá. Mindegy, majd kitalálom, kialakul. Ennyit mára.