Feldmár András: Szabadíts meg a Gonosztól! könyve nem olyan terjedelmes, mint a Tudatállapotok szivárványa. De talán azért majdnem olyan fontos, illetve bizonyos esetekben megvannak a csírái, hogy túlmutasson rajta, nevezetesen az, hogy beemeli a diskurzusba a Gonoszt (így, nagy G-vel) mint kategóriát. Gondolom, sokaknak megvan a Tudatállapotok szivárványából már ismert karakter, aki istent játszik, azzal, hogy mások élete felett rendelkezik, amikor hobbiból annyi embert gyilkol meg az altatással, amennyit megenged a kvóta neki a hatályos törvények szerint.
Pszichológusok és pszichiáterek
Pszichológusok és pszichiáterek is szerepelnek a könyvben, néha pozitív, néha negatív előjellel. Feldmár többnyire nem vállal szoros sorsközösséget velük, élesen elhatárolódik tőlük, legalábbis nyelvtanilag. Hogy konkrétan mit gondol róluk, nem fejti ki bővebben. De azért kapnak egy-két keresetlen megjegyzést. Összehozni egy ilyen című könyvben őket, talán mégis jelent valamit, azt már csak én teszem hozzá, hogy a pszichológia és pláne a pszichiátria kétélű fegyver. (És akkor még diplomatikusan fogalmaztam.) És amikor ilyen címmel jelennek meg könyvek, hogy: Vegyünk rá bármit bármire (a Facebook dobta fel), akkor szerintem már tarthatatlan az az álláspont, ami a segítő szándékú emberekről csupa jót feltételez.
Csírájában megvan a könyvben az utalás az ember szadizmusra való hajlamára is, Feldmár szerint a Gonosz nem tudja magáról, hogy ő Gonosz. Egyfajta naivitást, ostobaságot, érzéketlenséget, empátia nélküliséget feltételez a Gonoszról, 40 év és 65000 óra tapasztalatával. Talán nem illene neki ellent mondani ennyi terápiás tapasztalattal a háta mögött. De mi van akkor, tenném fel a kérdést, mintegy ártatlanul, ha az Igazi Gonosz nem is jár terápiába? Hanem csak annak és akkor fedi fel az igazi arcát, aki fölött hatalma van, és tudja, hogy az már úgysem menekülhet tőle?
A jéghegy csúcsa
Ilyen gondolatokat ébresztett bennem a könyv, szerintem elnagyolt, és a jéghegy csúcsa, amit a Gonosz igazi arcairól, alakváltozatairól kapunk a könyvben. Igazából csak az utolsó előadás foglalkozik konkrétan a témával. A többi rész magával a terápiával, a diagnosztizálás problémáival (Feldmár szerint anorexia, bulimia, alkoholizmus, stb. nem léteznek. Ezek kreált dolgok, igazából én is ezt figyeltem meg, inkább valami másnak a tünetei). R. D. Laing (Feldmár mestere) is azt vallja, hogy ő maga is színtere a jó és gonosz összecsapásának. És a feladata, hogy a jó erőit segítse.
Elcsépelt közhelynek hangzik a jó és a rossz harca, az emberen kívül és belül, de igaznak tűnik. És a Gonosz álcázza is a jelenlétét, azzal, hogy nem nyilvánul meg a világban. Sokkal könnyebb úgy a dolga, hogy nem hisznek benne. Ezzel egyetértek, és azért sem gondolom a Gonoszt ostobának és naivnak, ha még arra is van esze, hogy álcázza a jelenlétét. Vagy kételkedést szítson a létezésében, azért annyira ostoba nem lehet. Persze, a gonoszságnak is több fajtája lehet. Feldmár András tanácsa az, hogy tartsuk távol magunkat tőle, amennyire csak tudjuk. Én is ezt teszem az életben, amennyiben minimalizálni próbálom a vele való a találkozást.
Az Ókortól a 21. századig
Szó esik még a könyvben az ókori görög kultúráról, ahol azt vallották, hogy elmebeteg az, aki nem öli meg magát, amint ráébred a teljes valóságra. Meg arról, hogy mennyire távol állunk a társadalmi igazságosságtól még most is. De a szerző abban próbál meg vigaszt találni, ha bármi keveset hozzá tud tenni az egésznek a jobbá tételéhez, akkor már megérte élni és küzdeni. Ha még ő is ilyen kevés esélyt lát erre, mit mondhatnék én? Ez néha elbizonytalanít, ezt be kell vallanom. Még mindig úgy érzem, a társadalmat rejtett erők mozgatják. Amik a 21. században még nem vallottak tételesen színt. És nem is fognak valószínűleg, mert pontosan a tudatában vannak annak, hogy ők a Gonosz erői. Ha felfednék magukat, megszűnne a hatalmuk az emberek fölött (mert az emberek ezt nem fogadnák el).
Gondolataim a könyvhöz
Egyébként annyi gondolatom van a könyvhöz, hogy végre valaki felvállalta a témát, ha nem is vont közvetlen párhuzamot ezúttal a pszichiátria és a negatív erők tartománya között… Mindegy, máshol megvan ez kimondva, hogy a pszichiátria és a big pharma maga a Gonosz, nem feltétlenül kell ezt pont Feldmárnak leírnia. Sokan tudják/tudjuk már… Érdekes lenne különbséget tenni még külő és belső Gonosz között is, de gondolom, ez már egy másik történet (lenne)…
Azért kíváncsi vagyok, konkrétan melyikre gondol (inkább) az ima szövege. Eddig a vallást csupa külső dolgok és külsőségek forrásának tekintettem. Mostanában kezdek rájönni, hogy sokszor inkább belső lelki folyamatokra utalnak a vallás példázatai. Ebben a „képes beszéd”-ben nyilvánul meg az egész zsenialitása és fantasztikuma. A Feldmár András: Szabadíts meg a Gonosztól! könyvcíme is innen van, szerintem egy még mélyrehatóbb elemzést érne meg a téma. Még attól is, amit Dessewfy Tibor: A gonosz szociológiája könyve sugall a témában.