Kissé félve vettem a kezembe Sigmund Freud: Pszichoanalízis című könyvét, amely az 1909-ben tartott, amerikai előadásait tartalmazza. Azért nem volt hozzá kedvem első körben, mert mi közöm egy jóformán halott tudományhoz? Aztán ahogy haladtam előre az olvasásban, vált világossá sok minden, és közen eszembe is jutott pár dolog. Mármint emlékek, reflexiók.
Egyébként évekkel ezelőtt egy Szendi Gábor írás vette el a kedvemet Freudtól, ami így nem teljesen igaz, hanem úgy igaz, hogy még jobban elvette, mert Freudot kissé túlszexualizáltnak tartottam. Meg amúgy is érthetetlennek, sok helyen. Mindenesetre tettem vele még egy próbát, és (az írásai alapján) kissé más következtetésre jutottam, mint Szendi Gábor.
Sigmund Freud: Pszichoanalízis című műve egészen normális munka, persze be kell hozni a vége felé a gyerekkori szexualitást, mint a szerző kedvenc vesszőparipáját is. Egy-két hisztériás eset leírását tartalmazza, szóba kerül, hogy először nem ő alkalmazta a pszichoanalízist, hanem egy Dr. Josef Breuer nevű orvos. Sigmund Freud, aki neurológus volt, a pszichoanalízis tudománnyá emelésén fáradozott abban az időben.
Zsidó tudomány, fasiszta tudomány
Egyébként ekkoriban még a pszichológia kiadványok is közöltek pszichoanalitikus tanulmányokat, ma már a pszichológia is inkább a pszichiátriához törleszkedik. Pedig a pszichoanalízis mint „zsidó tudomány”-t üldözték a náci Németországban, helyette a pszichiátriát karolva fel mint „fasiszta tudomány”-t. A náci Németország idővel megbukott, de hatása a mai napig tart, lásd történelmi filmek, tudomány, közgondolkodás.
És csak hogy tisztábban lássunk: Freud a Pszichoanalízis című munkájában kategorikusan is elhatárolódott a pszicháterektől. Még pedig az álom-téma kapcsán. Továbbá több helyen említette, hogy léteznek a pszichoanalízisnek ellenfelei is. (Gondolom, ezek közül nem egy pszicháter volt.) Most, hogy jobban rendbe raktuk a sok pszicho-irányzat dolgait, gondolom, van, aki ért belőle, akinek elég háttérismerete van. Vagy akinek nincs, mint nekem a pszichiátriai beszállításom előtt (amikor azt sem tudtam, mi a különbség a pszichiáter és pszichológus között), annak tulajdonképpen mindegy is. Nekik további boldog gyerekkort kívánunk!
Amúgy a pszichoanalízisből a legtöbbet talán a szcientológia profitált, a pszichiátria csak hazudja, hogy Freud pszichiáter volt, és előképének tekinti, holott egyre élesebb volt a szembenállás a pszichoanalízis „zsidó tudománya” és a pszichiátria „fasiszta tudománya” között, és mint a történelemből tudhatjuk, vagy magunktól is rájöhetünk, az utóbbi győzött.