Earthdawn – Földhajnal

Fiatalabb koromban a kedvenc szerepjáték rendszereim a következők voltak, mint már említettem, az AD&D, és azon belül is a Ravenloft, Dark Sun, Ars Magica, Shadowrun, az Earthdawn még véletlenül sem érdekelt. Na, jó, annyira igen, hogy elolvassak 1-2 Earthdawn világán játszódó regényt, címekre már nem emlékszem. Ennek ellenére M.A.G.U.S.-t és Középföldét meséltem, Star Wars-szal játszottam egy ideig.

400 év Rém-uralom

Nemrégen viszont véletlenül (akarattal) rátévedtem az Earthdawn FASA által üzemeltetett oldalára, ebben nagyjából korrektül össze van foglalva, amit a világról tudni kell, a szabálykönyvet is le lehet tölteni, ami a 4. kiadásnál tart. Tehát a története nagyjából annyi, hogy a mágusok és bölcsek figyelve a mágia ár-apályát ezer éveken keresztül, arra a megállapításra jutottak, hogy katasztrófa bekövetkezése várható, amit Végzet névre kereszteltek el. Végül be is ütött a mennykő: Rémek özönlötték el a Földet, és 400 évig garázdalkodtak rajta, nem hagyva mást maguk után, mint rombolást és pusztulást.

A menedék: Kaer

Az emberek és egyéb fajok (elfek, törpék, stb.) Kaer-eknek elnevezett, jórészt föld alatti városokba és falvakba menekültek, megpróbálva kivédekezni a Rémek betörését, a 400 év letelte után pedig újabb kalandlehetőség adódott: Felfedezni a Rémek által feldúlt bolygót, és összerakni az ősi tudás darabjait a romok közül. Ezt a két fajta játéktstílust támogatta ez a világ az én felfogásom szerint.

Sci-fi, fantasy-re konvertálva

Az egész nem más, mint egy poszt-apokaliptikus fantasy, a játék önmeghatározása szerint is. És, hogy miért pont most jutott az eszembe az egész történet? Olyan, mint egy sci-fi, fantasy-re lefordítva. Nem véletlenül egyezik az Earthdawn szabályrendszere a Shadowrunéval. Szóval akkor a fantasy-nek mégis van mondanivalója? Valamelyiknek van, valamelyiknek nincs. Valamelyik később válik csak aktuálissá.

Eredetileg terveztem néhány vidámabb posztot is, kezdetnek ezt gondoltam, bevezetésképpen (írni). Miért, nem vidám? Szerintem a kilátásokhoz és lehetőségekhez képest kezdetnek éppen megteszi ez is… Amúgy Ravenloft játékot ígértem még a múltkor, de nyugodtan felkészülhet még az Earthdawn világa is…

Earthdawn – FASA Games, Inc.

Papp Róbert, BA

Papp Róbert, BA

Mostanában inkább az egészségtudatos írásokra helyezem a hangsúlyt. Némi antipszichiátria azért belefér. Azt gondolom, a kultúra olyan szövegeket közvetít irányunkba, amelyekben a gyógyulás lehetősége rejlik. Véleményeim a sajátok. Néha MI-vel kiegészítve.

More Posts - Website


Discover more from Bölcsészeti underground - Újraolvasva

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Hagyjon üzenetet