
A rockability és a neo-rockabilty
Nálunk, Magyarországon a rockabilly csak a neo-rockabilly korszakban indult el, és olyan nevek fémjelezték, mint Komár László, Fenyő Miklós, Szandi… Hát, a Relax Trio valami ultra-neo. Nos, ha ezt a zenekart és énekesnőt jellemezni szeretném, akkor annyit lehetne róla megjegyezni, hogy rockabilly ide, vagy oda, valahogy nagyon nem Szandi… A rockabillyről nem sok jót gondolok, de vannak szerintem őstehetségek, akik áthatolnak műfaji korláton, zenei ízléseken, előítéleteke és a Relax Trio szerintem egyértelműen ilyen. A zenei ismertetőim hagyományosan hagynak kívánnivalókat maguk után, szóval nagyon szakmai dolgokba nem is mennék bele, mert nem is tudnék, a zenekar Linda Teränen énekes-nagybőgősből, Oskari Nieminen gitárosból és Vilho Voutilainen dobosból áll. 2012-ben lett hírük Finnországon kívül is, Shake and Roll című nagylemezük után. Sajnos a magyar elektronikus média (sem semmilyen média) eddig még nem foglalkozott velük, legalábbis Google barátunk nem talált semmit.
A finn zene nemzetközi
Kedves kis zenekar, eddig csak a “Ne szórakozz velem”, “Hülyét kapok tőled” és a “Kérlek, csak lépj le, Suzie” című számaikat hallgattam. Küldeném néhány embernek, de különösen a … hagyjuk. Láthatjuk, hogy szövegileg kissé cinikusabb a hangvétel, mint a magyar számoké, amik viszont cserébe patetikusabbak, és vonzzák a szerelmet, ameddig a finn-angol dalok viszont látszólag taszítják. A finnek sok zenekara csak angol nyelven hajlandó megszólalni, (pl. Nightwish, Lordi, Battlelore, stb.) Az egyedüli finnül megszólaló világhírű zenekar a Värttinä, ezt azzal ellensúlyozza, hogy világzenét játszik.
Finnországban angolul, szinte második nyelv
Finnországban hagyományosan jobban tudnak angolul, mint Magyarországon, nem meglepő hogy néhány finn banda (ami finnül természetesen úgy van, hogy (bändi). A finn nyelvnek az a jellegzetessége, hogy az s-sz hangot furán ejtik, és mindenhez lehetőség szerint hozzácsapnak még egy „i” betűt (és hangot is) a szóvégekhez. Néha 2-t is, a biztonság kedvéért. De ez már valami locativus, vagyis helyrag (vagy mi). A finn nyelv ugyanúgy ragozó nyelv, mint a magyar, ettől távolról úgy lehet érzékelni, mintha magyarul beszélnének, de ha közelebb megyünk, rájövünk, hogy egyelőre marad az angol.
Kötelező elmélkedés a nyelvekről, szinte bébi adagban
Szász Máté neurológus számolt be arról, hogy hobbiból elkezdett szanszkritül tanulni, esetleg mesterséges intelligencia ellen jól jön egy holt nyelv, de én inkább mégis maradok a latinnál, és ha muszáj, maximum még a finnél, az angol mellett, bár az még egyelőre nagyon is élő, szerencsére. Mondjuk, Szász Máté a toxikus hatások kiküszöbölésére gondolta a szanszkritet, meg mint memóriafejlesztő valamit. A túl racionális embereknek nyilvánvalóan kell valamilyen irracionális elfoglaltság, a túlságosan irracionális embereknek, mint én, viszont valami racionális.
A „rokonítás”, „összehasonlítás”: a „kell tudni” ma már csak „illik ismerni”
Vagy még az sem
Arról, hogy a magyar nyelvet rokonították a szanszkrittal és a sumérral, szinte véletlenül hallottam, amikor beugrottam egy magánegyetemre, de hát a japánnal is rokonították, régebben nem volt mivel szórakozni, vagy 6 féle „rokonítás”, ill. „összehasonlítás” elméletét kellett tudni. Arról is olvastam, hogy bizonyos ázsiai képesek a legjobban akcentus nélkül megtanulni magyarul, ebben is bizonyságot látva az ázsiai gyökerekre. De hát nyilvánvalóan Európába is be kell tudni illeszkedni, ha már itt vagyunk.
Avagy nyelvi modul újra-újra-újra-telepítése
A latin-angol-finn-kombó mögött racionális elképzelések húzódnak meg, egyelőre körvonal-szerűen, de minden projekt így indul. Érdekes, hogy mindez egy nagyobb részt francia, kisebb részt orosz nyelvi bázisra épül fel. Magyarul természetesen nem fogok azért elfelejteni. Egyszer Finnországban már elkezdtem pár nap után angolul álmodni és gondolkodni. Akkor még fogalmam sem volt magáról a finn nyelvről (mert finnül elfelejtettek hozzám szólni). De jót tett a nyelvi közeg. Hyvää huomenta!
Kommentár és jótanács
Az egyetemen még az volt a jótanács a retorikatanárom részéről, hogy nem árt, ha olvasunk vagy 16 indoeurópai (de legalábbis európai) nyelven. Erről történetünk jelen pillanatában nem foglalnék állást. Érdekes, az egyetlen spec. koll., amire jártam, a retorika volt, ami inkább szóbeli műfaj szokott lenni. Írásbeli retorikáról még nem is halottam, leszámítva Pázmány Péter néhány prédikációját, de azok is először szerintem élőben hangzottak el. Vagy nem is tudom. Vagy még a református hitvitázók. Elég jól szórakoztam rajtuk is, kedvencem Heltai Gáspártól a Háló (nem pedig az állatmesék), ami érdekes módon nem az internet megjövendöléséről szólt, hanem az Inkvizíció viselt dolgairól, ugye. Ma már szerencsére „ökomenikusan” szeretik egymást a felekezetek, hála Istennek, tenném még hozzá.
Vaporware-részleg
Most azzal, hogy hány programmnyelv szintaktikáját ismerem, most nem fárasztanék senkit. Ez most nem vagánykodás akart lenni, hanem egy kis nyelvi összegzés, addig ameddig az inforamtikai szekcióban Gemma 4 néni, és az összes többiek települnek, ez sajnos Windows 10-11-Ubuntu anomáliák miatt késedelmet szenved, és az informatikai projektek már eleve késéssel indulnak (vaporware startból).
- Akkor minek is ide annyi nyelvészet vagy pszichológia? – kérdézhetnénk.
- A LLM, a MI-k „magja”, a nagy nyelvi modell, lényegében nyelvézeti és pszichológiai konstrukció, a programozó bácsik (és nénik) munkája mellett ők is kellettek hozzá, nyilvánvalóan…
- És az a viccet hallotuk már, mit akar Európa? Saját mesterséges intelligenciát…?
Discover more from Bölcsészeti underground - Újraolvasva
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
