
A Forrest Gumppal mindig úgy voltam, hogy majd egyszer megnézem, mert autizmusról szól, és láttam én már sok autistát, és dolgoztam is velük, de ahogy megnéztem a filmet, nem találtam benne olyan túl sok autizmusra utaló dolgot, inkább szokták nevezni Asperger-szindrómának, vagy Savant-szindrómának, de én egyáltalán nem értek egyet semmiféle kategorizálással, sem pedig címkézéssel. Állítólag vígjáték, de én nem sokat röhögtem rajta, fura volt, hogy úgy búcsúztak el tőle a filmben a szerettei, hogy „én most egy kicsit meghalok, de neked nem kell ettől megijedni, mert ez is az élet része”, ez azért a való életre nem jellemző. A magyar folklórban. ami koránmtsem mindig olyan vidám, mint ahogy írva van könyvekben, inkább a hozátartozó mondja, hogy hát azért „nem kell megijedni, a csak egy kis halálól”,
Azt hiszem, a X-faktorban húzta le ByeAlex (Márta Alex), és Majka (Majoros Péter) és Gáspár Laci inkább megvédte a filmet. Én is inkább védeném, mint kárhoztatnám. Kezdhetnénk az édesanyjával, aki már eleve egy Klu-Klux-Klán-os tábornokról (KKK) nevezte el a fiát, aztán egy járást segítő eszközt rakott a lábaira, ami inkább akadályozta a mozgásban, mint hogy segítette volna. Ez akkor derült ki, amikor állandóan megkergették az iskolában a 75 iq-ja miatt, először biciklival, aztán kocsival. Akik hisznek az autizmusban, azoknak vigaszt jelenthet az a neurodivegens elképzelés, hogy az autistáknak „más az operációós rendszer az agyában”, és ezzel magyarázzak a viselkedésüket, és azt, hogy 75 iq-val azért nem is mondott akkora ökörségeket. És hogy, ez is relatív, mert a főiskolán még froclizták, a hadseregben pedig már „istenverte zseniként” tartották számon, mert úgy követte az utasításokat, mint a parancsolat. Sőt, még túl is teljesítette azokat, például amikor a fegyvert kellett összerakni vagy szétszedni.
Jenny-nek hívták a „csaját”, a későbbi feleségét, aki közben hippi lett, ameddig ő Vietnámban ha nem is harcolt, de főleg menekült az ellenség elől, és embereket mentett. A vietnámi háborúban szerint King Kongokat kerestek, a háború után viszont átnyergelt a seregben a ping pongra, és abban is óriási sikereket ért el Kína ellen, ráadásul 25000 dollárral szponzorált kínai ping pong ütővel, ami szerinte nem volt a legjobb, de neki azt kellett mondania, mert ez „kegyelmes” hazugságnak számított az édesanyja szerint. Aztán volt egy szintén eléggé autisztikus fekete haverja (BB), és egy Dell nevű hadnagy, akikkel jóban volt. De BB sajnos meghalt az ellenséges tűzben (azért közben még egy napalm támadásból kimenekültek), Dell hadnagy pedig elveszítette a lábait, de a film végére új műlábai lettek titániumból.
Aztán a film végefelé Forrest Gump vonja le a legvégső tanulságot, amikor elkezd bölcselkedni, hogy vagy minden véletlen, vagy pedig semmi sem az, de az is előfordulhat még, hogy mind a kettő igaz. A főiskolát az amerikai foci segítségével teljesítette, aztán 3 év 12 hónap, 14 nap és 12 óra futást teljesített, mert éppen úgy tartotta kedve, de aztán elfáradt, vagy megunta, a pénzre nem volt gondja, mert a BB – Dell társasággal rengeteg pénzt kerestek rákhalászatból, és minden jó, ha jó a vége, a végén a fia felszáll az iskolabuszra, akinek ugyan az a neve, mint neki, és ugyanaz a buszsofőr néni is, aki vezeti, csak a cigi helyett közben már áttért a rágóra. „Itt a vége, fuss el véle.” – mondanám, ha stílszerű akarnék maradni.

Discover more from Bölcsészeti underground - Újraolvasva
Subscribe to get the latest posts sent to your email.