Havanna-szindróma

a kép forrása: infovilag.hu
A kép forrása: infovilag.hu
Amerikai, kanadai diplomaták Havannában

Az Asperger-szindróma és a Savant-szindróma után térjünk rá arra az igazán jól dokumentált jelenségre, amit úgy hívnak, hogy Havanna-szindróma. 2017 augusztusában jelentések kezdtek megjelenni arról, hogy amerikai és kanadai diplomáciai személyzet Kubában szokatlan, megmagyarázhatatlan egészségügyi problémákat tapasztalt 2016 végéig. Annak idején jó pár videót végig néztem arról, ahogy a Fehér Ház-i diplomaták a tüneteikről panaszkodtak, vagy azokat sorolták, miután hazatértek Kubából.

A CIA is érintett lett

Az egyetlen jól dokumentált, nagy nyilvánosságot kapott és széles körben ismert szervezett zaklatási eset a Havanna-szindróma esete. Annak idején elismerték a tünetegyüttes létezését, és a diplomatákról és CIA ügynökökről szólt a történet, akikre valahogy véletlenül (ki tudja, hogy?) átterjedt. Oroszországi szublimális, metaszublimális csatornákról, hangfegyverek bevetéséről cikkezett a sajtó. Újabban ezt már megpróbálták relativizálni, és valamiféle betegséggel magyarázni, ha már az internetről nehéz eltüntetni.

Hotel Nacional, Havana, Cuba
forrás: Wikipedia, Hotel Nacional, Havana, Cuba
A Havanna-szindróma tünetei

A tünetek: fülzúgás, émelygés, fejfájás, látászavar, egyensúlyproblémák és heteken át tartó rossz közérzet. Tavartság, hányinger, koncentrációs készség hiánya jellemző még.A nagykövetség orvosa figyelt fel először a jelenség tömeges voltára. Tisztviselők és diplomaták tucatjai jelentették, hogy hasonló tüneteket észleltek magukon, vagy a családtagjaikon. A jelenség állítólag megismétlődött még számos helyen, Oroszországból. Kínából, Szerbiából és Ausztriából jelentettek hasonló eseteket. A magyarázatok a mikrohullámú zaklatástól és hangfegyverektől a tömegpszichózisig és média által keltett hisztériáig terjednek. Régebben is mintha lett volna ilyen, de azok elszigetelt esetek voltak, és Menière-betegségnek vagy szindrómának mondták. Még talán volt is valami különbségtétel a kettő között.

További tünetek és hangok

Erős, zavaró hangot hallottak az érintettek, a mellékelt videón hallható is a különös hangsáv egy ideig, de nem ajánlott túlzásba vinni a hallgatását. Szoktak amúgy ellene védekezni fehér zajjal, rózsazajjal, , és mit tudom én még milyen zajokkal, patakcsobogással, madárcsiripeléssel, vagy a természet hangjaival. Érdekes, hogy az utcazaj is éppen úgy be tud válni ellene, sőt, talán még az a legjobban, kinek mi. Valaki fizikai nyomást is érez a hatására a, esetleg koponyaűri nyomást, az az érzésük, mintha nem is csak kívülről szólna a hang, hanem a fejük belsejében, vagy a fülükben, valamelyik hangot továbbító szervükön keresztül (például dobhártya, ilyesmi, ilyen-olyan hallójáratok)- A Pennsylvania egyetem kutatói, amikor már CIA ügynökök is érintettek voltak, vizsgálódni kezdtek, és apró látási-, hallási sérüléseket mutattak ki.

Utazunk a Havannán, táncolunk a Szavannán

Nekem az ilyen jellegű tünetekre a Budapesti közlekedés zaja vált be a leginkább, amit aztán bejártam kereszül-kasul, West End, Duna Pláza, Aréna Pláza, Sugár, a Havanna lakótelepet is láttam és a sok 14 emeletes „zöld házat”, amiből Nyíregyházán 1 van, és Debrecenben legalább 4 van, és Miskolcon 0 van, tudomásom szerint. Akkor ennyi volt a délutáni matiné, ami már megint ilyen NDK-s, Guinea Piggy-sre sikerült. Kívánok mindenkinek jó hétvégét, és aki ebben szenved, annak az a vigaszom, hogy: Elmúlik. Ha viszont nem múlik el, az utazás mindenféleéppen jót tesz rá, Budapesttől Japánig, pár hónaptól évig. Réggebben az orvosok is „levegőváltozást” írtak fel az ilyesmire, jól mondom, vagy jól mondom?

Papp Róbert, BA

Papp Róbert, BA

Mostanában inkább az egészségtudatos írásokra helyezem a hangsúlyt. Némi antipszichiátria azért belefér. Azt gondolom, a kultúra olyan szövegeket közvetít irányunkba, amelyekben a gyógyulás lehetősége rejlik. Véleményeim a sajátok. Néha MI-vel kiegészítve.

More Posts - Website


Discover more from Bölcsészeti underground - Újraolvasva

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Hagyjon üzenetet