
Az alkohol egy drog. Általában vannak kultúrkörök, ahol a füvet részesítik előnyben, és vannak olyanok, ahol inkább az alkoholt. Időszámításunk előtt 7000-ben (keresztényeknek Krisztus előtt) az egyiptomi civilizációban is vannak már nyomai az alkoholnak, Mezopotámiában idő előtt 6000-ben egyenesen sörrel fizették ki a munkát, órészt sörön élt a lakoság. Indiában a szúra nevű alkoholos italt rizsből párolták le, i. e. 3000 és 2000 között volt állítólag használatba. A babiloniaknak i. e. 2700-ben volt már boristennőjük. Krisztus Urunk sem állt rosszul az alkohollal, amikor a farizeusok a szemére vetették, hogy szombat napon („részeges vagy és nagyevő”) (Máté 11,19). Vagyis a kritikusai nevezték Jézust „falánk és borivó” (nagyevő és részeges) embernek, amiért a vámszedőkkel és bűnösökkel is együtt étkezett. Amire valami olyasmit felelt volna válaszul, hogy „nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért”. Híresebb példa, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta.
Aztán voltak korszakok, például a középkor folyamán, ahol bizonyos helyeken borzasztó rossz volt a vízminőség, ezért borral helyettesítették. Hála istennek, ma már vehetünk alkoholmentes üdítőket, vizeket, szódát (ami angolul üdítőt jelent, magyarul inkább ásványvizet). A szcientológia a hátrányok közt felsorolja, hogy a hatása alatt a dolgozó (és a versenyző is) kezdi magát butának érezni. Magyarul nem úgy fog az agya, ahogy kellene, ami a mai világban sok munkakörben nem megengedhető. Régebben láttam olyan képeket, hogy a szocializmusban az asszonyok bevásáoltak fél literes égetett szeszeket a szalagmunkásoknak (ki milyen ízesítésben szereti, ugye), és műszakkezdéskor ott volt az asztalon.
De ez embertelen volt, mert a 40 fokos égetett szesz tartósan fogyasztva elég brutális eredményekre tud vezetni. A sör – pálinka kombó is inkább a magyarokra jellemző, nem túl sok bulilehetőség rejlik benne, megiszol belőle 3 kört, aztán szevasz, mehetsz haza. De aki ennek ellenére is csinálja, annál elvonáskor remegés (tremor) is kialakulhat, hallucinációkkal egybekötve. Amúgy kis mennyiségben rekreációs hatása ismert, társaságban pedig megkülönböztettek szociális ivókat, akik összejövetelek alkalmával fogyasztanak alkoholt. De mint tudjuk, „minden alkalom jó alkalom”, mármint a McDonald’s reklám szerint. Úgyhogy, ha szaporodnak az alkalmak, az könnyen alkoholizmusba torkollhat. Mostanában olvastam, hogy a csimpánzok fogyasztanak erjesztett gyümölcsött, és így bandáznak össze. De mint az ismert mondás tartja: „Alkoholista az, aki ugyanannyit iszik, mint mi, de nem annyira jó fej.”
Discover more from Bölcsészeti underground - Újraolvasva
Subscribe to get the latest posts sent to your email.