News Ticker

77 Verbs

Megint egy játék tavalyról, amiről azt hittem, hogy f…ság nem nekem való, aztán kiderült, hogy különösen perverz örömet találok hajnalban az Inform igei parancsainak kipróbálgatásában egy fantasy környezetben. Szokták, ugye, mondani, hogy kinek mi megy élményszámba, nekem legújabban ez. Ez egy bevezető játék akar lenni a szövegbegépelős, Inform játékok világába, sokaknak egyértelmű, mit kell csinálni, mert valóban sok segítséget kapunk a játékban menet közben, nekem viszont egyből sikerült kiakasztanom a rendszert, úgy, hogy FELfelé indultam az elején, amire nem volt felkészülve a program. Ami még érdekes volt számomra, hogy az igéknél használt elöljárószókra is nagyon érzékeny a rendszer, bár ezt úgy igyekszik kiküszöbölni, hogy sokszor el lehet hagyni őket, bár néhány esetben nem, és ha hibás elöljáró szót írunk be, esetleg nem úgy sikerül a mutatvány, ahogy szeretnénk. Ebbe is belefutottam lehetőség szerint, úgyhogy számomra mint magyar nyelvű felhasználónak, még több tanulsággal is szolgál a program, mint egy átlagos anyanyelvi beszélőnek. Maga a történet is érdekes és viccesnek is mondható, de nyilván nem nyúlik túl hosszúra, egy pár földalatti szobában lévő bolyongásból áll. A legenda szerint a szövegértelmező rutin összes igéjét fel kell használni a teljesítéshez, mínusz kettőt, ami 77 igét tesz ki, de nekem és másnak is az az eredmény jött ki, hogy 52 pont a 25-ből, ami csak 52 ige felhasználását jelenti, ez egy újabb furcsaság, talán mert 52+25, az 77. No comment.

Spring Thing Festival of Interactive Fiction

Papp Róbert
Author

Róbert Papp

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük