Nem végtelen, csak 200 oldal
Ha két bölcsész leül beszélgetni, akik ráadásul ismerik egymást, ráadásul együtt is dolgoznak, hamar betelik a 200 oldal, nekem általában naponta van ilyen beszélgetésem, és ha valaki jegyzőkönyvet vezetne róla, akkor úgy járnék, mint Margaret Hamilton, amikor egymásra tett leporellókkal próbálta szemléltetni annak a programnak a kódját, amivel el lehetett jutni állítólag a Holdra, amivel kapcsolatban különben szkeptikus vagyok, de tőle már nem lehet megkérdezni, mert pár éve elhalálozott. Ha mondjuk Puzsér Róbertet vagy Feldmár Andrást vennénk példának, az ő (nyilvános) beszélgetéseik kapcsán el lehetne jutni, mondjuk a Marsra. A beszélgetést nem lehet, persze, átkonvertálni kódolássá, vagy mégis, a mesterséges intelligencia segítségével a promptok megadásával közelített egymáshoz a kettő.
Szóval olyan korban élünk, amikor a pofázás hajtóanyag lett
A beszélgetés elemzése a metabeszélgetés, nevezhető beszélgetéspornónak, egyébként a beszélgetések általános színvonala egyre silányul. Feldmár András és Tóth László szakmai beszélgetése kicsit emlékeztet engem arra a sztorira, amikor Feldmár mestere, Laing és egy másik ember beszélgettek, és Feldmár nem értett belőle semmit, amire Laing odaadott neki egy 12 könyvből álló olvasmánylistát, amiket elolvasva azonnal tudott volna a beszélgetéshez kötődni, vagy akár kapcsolódni is. Az olvasmánylista itt is megvan, a beszélgetések napjainkban mégis silányulnak, a történetek rövidülnek, az egész olyan, mint amikor pszichológusok vannak egymásnál szupervízióban, számomra nem érdekes.
Ez már a MI-korszak hozadéka, a MI akkor is jelen van az életedben, ha aktívan nem használod, ha ügyes a MI használó (vagyis profi), nem fogod észrevenni, hogy MI-manipulált tartalmat látsz. Szóval egy ilyen beszélgetésnél, ahol azt fejtegetik egy helyen, hogy a kliensek vécécsészének használják őket, vagy egyenesen arra törtnek, hogy lerombolják az önbizalmukat, az emberek rossz néven vehetik.
A chatbotoknál elnézik a bunkóságot, mert hajlamosak a programozás problémájának tekinteni a dolgot, amíg a jó, hasznos választ a chatbotnak tulajdonítják. A MI és az ember kapcsolatában ráadásul nincs az az alá-fölérendeltségi viszony, ami egy szakember esetében, az MI inkább tekinthető társnak. Olyan havernak, aki felváltva mond jót, és hülyeséget, az eredményt a mi szakértelmünk, és kritikai érzékünk szűri ki. Mi promtolunk, a MI hozza a lexikális tudást. Valahogy így áll össze az egész koprodukció.
MI ellenes hang, közös platform?
A beszélgetésben eléggé MI ellenes hangot ütött meg a két beszélgetőtárs, emiatt éppen megint csak közös platformra kellene kerülnünk, mert különben is szükség van pszichiátria-kritikus pszichológusokra, de én most úgy látom, hogy csak addig kerülöm a MI tartalmat, és preferálom helyette az emberit, ameddig ez megoldható lesz, ezzel egyet is értünk a MI fejlesztőivel, akik csak 2022 előtti könyvekkel „etetik” a kis kedvencüket, de egy idő után a MI is kénytelen lesz a saját szarával táplálkozni (hogy maradjunk a WC csésze metaforánál), közben silányul mind a beszélt, mind az írott szöveg.
A mesterséges intelligencia éppen arra is lehetne használható, hogy leleplezze a pszichiátria sok hazugságát, viszont más részről pedig pont a beszélgetések ellen dolgoznak a „promptolás” javára, így megint átbillen arra a mérleg, hogy ne pszichoterápiával oldjuk meg a problémát, hanem gyógyszerrel.
A Végtelen beszélgetés végső értékelése:
Feldmár Intézet – Mesterséges intelligencia: 1:1
- tapasztalataim a mesterséges intelligenciáról a Grok, ChatGTP és Suno MI-k használatából erednek
- egyelőre fel van függesztve a velük való kísérletezgetés, de könnyen kerülhet még rá sor
- vagy más MI-vel, a bölcsész dumákat még megoldom, informatikailag lehet rájuk szükség
Discover more from Bölcsészeti underground - Újraolvasva
Subscribe to get the latest posts sent to your email.