Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors + Alternatív fogalmak

Mi a helyzet a klinikai szakpszichológusokkal?

Orvos-Tóth Noémi kapcsán merült fel bennem a kérdés, hogy kell-e haragudni a klinikai szakpszichológusra, és be kell-e nekik kommentelni, aztán arra jutottam, hogy semmiképpen sem kell a klinikai szakpszichológusokra haragudni, mint ahogy a Sziámit sem kell utálni, mint ahogy Pozsgai Ádám énekelte éppen valamelyik szalonképtelen nevű zenekarában, az úgynevezett jobboldali punk címszóval.

Egy időben rengeteg klinikai szakpszichológust olvastam a Mad in America-n, aztán a magyarok közül Szigeti Ildikó, Szendi Gábor, némi Almási Kitti, kevés Tari Annamária is megvolt, még a nagy MI korszak előtt, viszont ő a klinikai szakpszichológusok közül, aki MI témával foglalkouik, kikertülhetetlen lesz. Személyesen is jártam klinikai szakpszichológushoz Metakognitív tréning nevű tanfolyamara, ami megfelelően árnyalta a gondolkodásom, és „helyes irányba terelte a lelki fejlődésemet”. (Bada Dada)

Orvosi-pszichológiai fogalmi keretek

Természetesen hogy Orvos-Tóth Noémi olyan fogalmakkal operál, ami az orvosi-pszichológusi fogalmi zsargonnal tudja azt megragadni, amit én, mondjuk, saját tapasztalatomból sámánisztikus vagy szcientológiai, vagy célszemély elmélet fogalmak behozásával ugyanúgy meg tudok magyarázni. Végülis türelmesnek kell lenni egymással, amit megkönnyít, hogy körbeüljük a laptopjainkat a szobáink mélyén, mint régen a tüzet a Homo Sapiens első képviselői a barlagjaikban, akik neandervölgyi emberekkel (Homo Neanderthalensis) keveredtek állítólag, vagy nem keveredtek, már ha törzsi gondolkodásról van szó.

Ami Orvos-Tóth Noéminek transzgenerációs stresszből, vagy transzgenerációs szorongásból tevődik össze (illetve transzgenerációs traumákból), mármint fogalmilag, az nekem megélés. Mármint pszichológiai fogalmak mentén operálva. Az orvosi fogalmak közül behozza a genetikát és az epigenetikát. Annak okán, hogy megmagyarázza, sorsunk hogyan „van megírva”, vagy „íródik éppen” felmenőink genetikai állománya hogyan dolgozik bennünk, életünket meghatározva, vagy irányítva.

Örökölt sors könyvében azt javasolja, és ebben az írás végén csatolt Nyílt Osztály podcastban is, amiben Szilágyi Tamás pszichológussal beszélget többek között magyar néplélekről, medikálizált állapotainkról, szorongásainkról. Halálról, haldoklásról szintén szó esik, „elment, és még mindig itt van” transzendens témák mentén, amikről én is számot tudok adni. Orvos-Tóth Noémi három-négy generáció ismeretét javasolja, könyvében a fejezetek végén érdekes kérdeseket intézve az olvasóhoz, segítségül ehhez.

Tehát, mondjuk az ő alapelvük, hogy mindent figyeljünk, mindent monitorozzunk, és ebből rekonstruálható valahogy a saját utunk, sorsunk. Egy sámánisztikus megélés, transz, tartalmazza, illetve tartalmazhatja azt, ahogy az ember magába fogadja ősei szellemét. Egy bizonyos elmélet szerint a skizofrénia kihangosodott gondolatok összessége, néha ennél több, egy sámán egy transz állapotban van, hogy „egész testével beszélget”, József Attila szavaival „egész valómmal kacsintok”.

Alternatív fogalmi keretek (x Illegális)

Az ősök szelleme lehet genetikai és nem genetikai nagyszülei „szelleme” (most mondjuk így), amit a szcientológiában a vakancia elmélete támaszt alá, ami nem a genetika szerepét hangsúlyozza a rokonsági kapcsolatok erősségének fokmérőjeként, hanem az együtt töltött (mégélt) minőségi idő. Hogy valakit a saját szülei szellemei szállnának meg, olyanról nyilvánvanalóan nem tudok beszámolni, illetve el sem tudom képzelni, milyen lehet, mivel hogy még hála Istennek elég jó egészségben életben vannak. Szóval nekem a transzgenerációs trauma átvétele egyik nagyapám 2. világháborús megélései direktben közvetítve, másik nagyapám böllérként megélt élményeinek átvállalása, illetve megélése transzban.

Ezeknek az állapotoknak klinikai körülmények nem adnak lehetőséget a megélésére, mert vagy elmész Ayahuascázni, mint Máté Gábor, vagy bevezel egy kis LSD-t, mint Feldmár András, vagy bedobsz egy kis varázsgombát, és kiállítod a havert őrködni illegálisan, de ezek hivatalosan mind tiltott dolgok. Legálisan sehogy sem lehet ilyen élményekhez jutni földi halandónak, csak ha alapból „adatik”. Az Odüsszeiában ez még nyilván nem volt kérdés, mert a hősök fejében ott buliztak Télemakhosztól kezdve Pallasz Atjénén keresztül Zeuszig mindenki, és ez ott még belefért a héroszokról alkotott világelképzelésbe.

(Viszonylagosan) újj fogalom: Antistalking
(Viszonylagosan) újj fogalom: Antistalking
Open Monologue

Azt hiszem, ebben a beszélgetésben hangzik el, hogy Orvos-Tóth Noéminek a vezető pszchiáter azt mondja, hogy aki egyedül él, annak a papírjára írjon egy piros felkiáltó jelet, mert a páciens helyzetében „más dinamikák működnek”, ami eredetileg szintén egy szcientológiai műszó, és igazából kifejezhet gang stalkinget vagy bármit, amit nevezhetünk „magyar modell”-nek a „mentális betegség” kezelésében.

Open Dialogue

A másik modell a „finn modell”, amiről Ilkka Taipele 100 innováció Finnországból című könyvében olvashatunk, és az a lényege, hogy a mentális egészségügyi elláttó rendszer támogatást nyújt a „beteg” családban maradására. Amit később felváltott az Open Dialogue módszer, amit jelen állapotában nem ismerek. Nyilvánvalóan ismernem kellene, mert ez megy a Mad in America-n éppen, de nem vagyok AI.

(Mármint hogy szimultán mindent ismerjek, és olvassak és halgassak egyszerre, és ügynököt küldjek ki.)

Papp Róbert, BA

Papp Róbert, BA

Mostanában inkább az egészségtudatos írásokra helyezem a hangsúlyt. Némi antipszichiátria azért belefér. Azt gondolom, a kultúra olyan szövegeket közvetít irányunkba, amelyekben a gyógyulás lehetősége rejlik. Véleményeim a sajátok. Néha MI-vel kiegészítve.

More Posts - Website


Discover more from Bölcsészeti underground - Újraolvasva

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Hagyjon üzenetet