Balogh Béla: Többszintű gyógyulás

Balogh Béla: Többszintű gyógyulás a rák témáját járja körül. Az is az alcíme: Rák, a megoldható feladat. Nem mindig vagyok ráhangolódva Balogh Béla írásaira, de ezt már egy ideje elolvastam, gondoltam ideje már róla írni „most vagy soha” alapon… Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rosszakat ír, hanem nekem túlságosan ezoterikus néha. Az ezoterikus alatt azt értem, ami túlmutat egy általánosan elfogadott spiritualitáson.

Valahogy abból az apropóból írta ezt a könyvet, hogy találtak valami csomót a mellében, amit rákként diagnosztizáltak. Pontosan 10 napig volt rákos, orvosi papírokkal alátámasztva. Ezeknek a papíroknak csak annyi a jelentőségük – ezt többfelől olvastam, tapasztaltam – hogy az orvosok hajlandók például úgy kezelni azt, ha valaki kigyógyul a rákból vagy, mondjuk, a skizofréniából, hogy akkor „nem is volt beteg eredetileg sem”. Azért ez kedves tőlük, nem?

A megszokott séma

Na, mindegy, a könyvet a megszokott sémára építi fel: összeszedi a témában az elérhető ismereteket, hozzácsap néhány meditációt, és kész is a legújabb könyv. Amit kihangsúlyoz ezzel a „többszintű” dologgal, hogy nem elég magát a tünetet kezelni. Lelkileg is „helyre kell tenni magunkat”, spirituálisian, és még ki tudja, hányféle módon. Azt azonban leszögezi: Mindennek alapja a méregtelenítés, és a stresszmentes környezet kialakítása. Foglaljuk el magunkat abban, ami örömet okoz.

Majd felsorolja a piacon kapható, jelenleg divatos, rákellenes „csodaszereket”. De hangsúlyozza, hogy szerinte a lelki munka sokkal nagyobb hatással van a betegség kimenetelére, mint ezek a „csodaszerek”. Bár meglepve tapasztalja, hogy az embereket inkább csak ezek, és ezeknek a hatásmechanizmusai érdeklik elsősorban, a „lelki munkát” pedig szinte semmibe veszik…

Tegyünk meg mindent a gyógyulásunk érdekében, aztán, ha nem jön össze, legalább kamatoztathatjuk a tapasztalatainkat egy másik életben. (Bár, a C64-es játékok esetében talán működött ez a koncepció, a való életben nem mindenki örül ennyire ennek a lehetőségnek, szerintem.) Aztán ír még a gyermekrák jelenségéről, a nevetésterápiáról, a Simonton-féle rákgyógyító vizualizációs technikákról. És még sokféle közszájon lévő dologról. Ha valakinél ez a probléma fennáll, elindulásnak talán jó ez a könyv, de sokan nem olyan szerencsések, hogy 10 nap alatt megváltozik a betegségük jellege…

A könyvhöz ezúttal többféle meditáció is jár: például „Gondolati és érzelmi nagytakarítás”, „Gyógyító imagináció”, „Kapcsolatteremtés a felsőbb éneddel”. Bár ezekkel én nem találkoztam itthon, a könyvben, sem a neten. Szóval ezúttal sem linkelni, sem nyilatkozni róluk nem tudok.

Könyv: Többszintű gyógyulás (Balogh Béla)

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük