Gareth Hinds: Odüsszeia

Úgy hallottam, manapság a figyelmünkkel fizetünk az interneten is, és a média egyéb területein is, és amúgy mindenhol az életben. Ez némi hangsúlyeltolódás ahhoz képest, mint amikor végeztem a BA-n, mert akkor még csak arról volt szó, hogy versengenek a figyelmünkért, tehát akkor még figyelmi verseny volt,  ma már figyelmi gazdaság, ahogy hallom, vagy úgy nagyjából ki tudtam következtetni..

Szóval egy olyan hajnaltól délután 4 óráig átfigyelt nap után (pr listens on port 443), amibe egy körülbelül egy órányi beszélgetés fért bele, ahol aktívan részt is vettem a társalgásban, egyébként pedig, mint észrevettem, maga a figyelem fenntartása fárasztóbb, mint, mondjuk, az aktív részvétel.

Délután 5-re már fáradt voltam, megnéztem, hogy Krasznahorkai László feldolgozását tekintsem át az Odüsszeiának (Mindig Homérosznak címmel), vagy pedig Gareth Hinds Odüsszeia képregényét. Jellemzően Krasznahorkai László művét nyitottam ki, és gyorsan kiderült számomra, hogy ez már inkább holnapra maradt. Egy kisregény rivalizál egy képregénnyel, ami csendeskönyvre is hasonlít valamennyire.

Az eposz története maga egész lehangoló lenne, ha nem lenne akciójelenetekkel telezsúfolva, amelyek végig fenntartják az izgalmat és a lendületet, ha valaki mégis hexameterben olvasná, ahogy eredetileg írták, és fordították is, különböző nyelvekre. Hogy Homérosz egy vak énekmondó lett volna, arra egy epigramma utal, de ezen kívül nem is biztos, hogy valóban élt, létezett, hanem csak lejegyezték a kor énekmondói a nevét viselő szövegeket, ami az Íliász és az Odüsszeia, és az sem biztos, hogy két eposz ötlete ugyanazé a személyé. Eleinte nehéz belerázódni az időmértékes verselésébe, de később már jól lehet vele haladni. Körülbelül az istenek párbeszédéig tart a bemelegítés, utána már könnyen megy.

A történet a trójai háború után játszódik, miután az akhájok (egy elég népes görög törzs) három hajója hazafelé igyekszik. Aiasz hajója sziklának csapódik, és az istenek elpusztítják, vízbe veszejtik, amikor azzal vagánykodik, hogy rajta még ők sem tudnak kifogni. Agamemnón útja ígéretesebb, haza is ér, de ott a ház úrnője (a felesége), és annak szeretője meggyilkolják. Ezért kell Odüsszeusznak csellel hazajutni.

A házát megszállták a kérők, akik a felesége, Pénelopé kezére pályáznak, pusztítják a vagyonát. Odüsszeusz hazafelé igyekszik, de akadályokba ütközik, mint például Szkülla és Kharübdisz, a hatfejű tengeri szörny, Kharübdisz szintén szörnnyé változtatott nimfa, aki naponta háromszor beszívja és kizúdítja vizet. Polüphémosz, a küklopsz a harmadik ellenfél, aki akadályozza, illetve késlelteti.

A veszélyes kalandok között nők is lassítják útja során, Kalüpszó nimfánál elég sokáig vesztegel, csak isteni közbenjárással tud szabadulni, Nauszikaá királylánnyal is hosszasan beszélget, végül Kirké varázslónővel találkozik, aki először disznókká változtatja Odüsszeusz embereit, később leveszi az átkot. Régebben Nauszikaá volt a „kedvenc karakterem” (a hókarú eposzi jelzőjű), ma már Kirkét választanám.

A képregényben, ami könyv méretű, kékkel ki van emelve két idézet, a „férfiúról szólj múzsa”, és a „mely szó szókkent ki fogaid kerítésén”, amire még hasonlóan élesen emlékszem, a „szerelemnek örültek”. Odüsszeusz végülis hazaér, a fiával, Télemakhosszal lenyilazzák a kérőket, az Istenek megengedik neki, hogy hosszú, boldog életet éljen meg (és érjen el), egészen öreg koráig, Ithaka királyaként.

Papp Róbert, BA

Papp Róbert, BA

Mostanában inkább az egészségtudatos írásokra helyezem a hangsúlyt. Némi antipszichiátria azért belefér. Azt gondolom, a kultúra olyan szövegeket közvetít irányunkba, amelyekben a gyógyulás lehetősége rejlik. Véleményeim a sajátok. Néha MI-vel kiegészítve.

More Posts - Website


Discover more from Bölcsészeti underground - Újraolvasva

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Hagyjon üzenetet